Innovációs konferencia: negyedik felvonás
Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnökhelyettese és Peredy Zoltán, a NIH főosztályvezető-helyettese két külön és mégis szorosan összefüggő előadásban tájékoztatták a résztvevőket a hazai innovációs szakpolitika legújabb történéseiről, illetve a 2014–2020-as időszak várható pénzügyi fejleményeiről az Európai Unióban és Magyarországon egyaránt.
Az elmúlt hónapok legnagyobb és legjelentősebb feladatát az úgynevezett S3 stratégia sikeres elkészítése jelentette. A Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiára azért van feltétlenül szükségünk, mert az EU Strukturális Alapokból 2014 és 2020 között csak az az ország kaphat kutatás-fejlesztési és innovációs célokra támogatási forrást, amelyik rendelkezik ilyen elfogadott szakanyaggal.
Márpedig mi a következő hat évben igen sok pénzt szeretnénk kapni az EU-tól hasonló célokra – mintegy 700 milliárd forintot. Az S3 elkészült, a kormány is elfogadta, jelenleg az operatív programok egyeztetése és átdolgozása folyik. Különösen a GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) áll az érdeklődés középpontjában, hiszen a KFI szektor innen remélheti a legtöbb pályázati támogatást és visszatérítendő forrást a fejlesztéseihez.
Bár a részletek még nem ismertek, a hamarosan hatályba lépő új Innovációs Törvény, illetve a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) létrehozása is nagy változásokat hozhat a KFI területen. Különösen a 2015. január 1-jétől felálló NKFIH-tól várható sok pozitívum, hiszen az eddigi szétaprózott, koordinálatlan struktúra helyett egy „multipotens” intézmény létesül, ahol a stratégiakészítéstől a finanszírozásig minden együtt lesz.
Szigeti Ádám, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatási államtitkárságának főtanácsadója két, K+F szempontból fontos tényezőre koncentrált.
A duális felsőfokú képzés terén a kormányzatnak nagy tervei vannak: 2020-ra szeretnék elérni a 8 százalékos arányt, ennek érdekében már módosították a Felsőoktatási Törvényt. Az eddigi duális típusú képzések (Kecskeméti Főiskola, Széchenyi Egyetem, Miskolci Egyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem) ugyanis sikeresnek bizonyultak: a hallgatók fizetést, a gyárak specializálódott munkaerőt kapnak, az egyetemeken pedig sokkal jobb tanulmányi eredmények születnek, lemorzsolódás szinte nincs. Hogy a „24 hét az egyetemen – 24 hét a vállalatnál” típusú oktatást milyen alapszakokra lehet akkreditálni, az még ebben az évben eldől.
A Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központok (FIEK) létesítésének elsőrendű célja, hogy ezeken a speciális, közfinanszírozású kutatóhelyeken, laboratóriumokban a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) is tudjanak önálló K+F projekteket megvalósítani. Ehhez pedig nemcsak infrastruktúrát, de kutatói kompetenciát is kapnak segítségképpen. Az első négy ilyen FIEK Győrben, Budapesten, Miskolcon és Szegeden, az egyetemek közvetlen közelében jön létre.
Ábrahám László, az NI (National Instruments) Hungary Kft. ügyvezetője komplett innovációtörténeti és -elméleti előadást tartott, kitért hazánk „harapófogó” helyzetére is. Bennünket ugyanis két oldalról is szorongatnak: a fejlett, gazdag ipari országuk a tőkeerejükkel, oktatási és kulturális hátterükkel felvértezve, illetve az alacsony munkabérű, de rendkívül szorgalmas és ambiciózus feltörekvő országok. Ebből a helyzetből szerinte egyetlen kitörési pont van: az innováció.
Az amerikai óriásvállalat magyarországi, debreceni leányvállalata ehhez a saját eszközeivel is szeretne hozzájárulni. Igen modern tudományos parkjukon belül például létrehoztak egy innovációs programot, illetve egy Nyitott Labort. A céljuk: ingyenes hardver- és szoftvereszközökkel, kutatói és kutatási háttérrel segíteni az ebben hiányt szenvedő hazai kkv-kat, startupokat, a termékfejlesztésen és tesztelésen keresztül egészen a piacra jutásig.
Gaál József egyrészt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökeként, másrészt egy kutatással és fejlesztéssel is foglalkozó alföldi gépgyártó üzem első embereként osztotta meg gondolatait a hallgatósággal a kamarák szerepéről, az ország, illetve Európa innovációs versenyképességéről.
Az Európai Unió lisszaboni stratégiája – miszerint 2010-re az EU világelső lesz a dinamizmus és versenyképesség terén – érezhetően nem valósult meg, és igen kétséges az Európa 2020 stratégiai célkitűzésének az elérése is, amely az EU-t 2020-ra a leginnovatívabb térségnek vizionálja.
Hazánk számára a 2014–2020-as, hatalmas összegekkel megtámogatott időszak lesz talán az utolsó lehetőség a felzárkózásra, ugyanis 2007 és 2013 között a technológiai fejlesztésekre, igazi innovációra, K+F kutatásokra szánt összegekből leginkább főtereket köveztünk, ravatalozókat és kutya-wellness beruházásokat támogattunk. Közvetlen gazdaságfejlesztésre mindössze 16 százalék jutott – a most következő időszakban 60 százalék a cél. Amire igen nagy szükség is lenne, hiszen egyértelmű, hogy innovatív gazdaság, és ezen belül innovatív ipar nélkül nem lehetünk versenyképesek a világpiacon. És ez nemcsak a high-tech iparágakra vonatkozik: manapság már egy hétköznapi gépipari beszállítói pozíció sem képzelhető el bizonyos mértékű kutatás és innováció nélkül.
A házigazda és főszervező Reith János, a Direct-Line Kft. ügyvezető igazgatója megtartotta régi jó szokását: nem lépte át az általa megszabott időkeretet, ugyanakkor előadásában talán a legátfogóbb és legmarkánsabb üzeneteket fogalmazta meg a tudományos, termelői és politikai szféra felé, nemcsak az innováció, de az oktatás és a gazdaság témaköréből is. (Itt jegyezzük meg, hogy Reith János blogot is vezet a hazai innováció megújítása érdekében.)
A legsúlyosabb problémakörök között említette azt a fogalmi zavart, amely az innováció, a kutatás-fejlesztés és a tudás értelmezése körül még mindig tapasztalható. Márpedig a cégvezetők, a NAV és az SZTNH közötti fogalomértelmezési problémák közvetlen, illetve „elmaradt haszon” típusú károkhoz vezethetnek a vállalkozásoknál. Egy másik súlyos probléma a „szakadozott innovációs lánc” kérdésköre, amely egyrészt az Akadémia-egyetem-termelőszféra háromszögben, másrészt az egyes vállalatokon belül érhető tetten. Szintén nagy gondot okoz a valódi kínálat és a valódi kereslet hiánya. A kínálati oldalon a fizetőképes kereslet hiányára panaszkodnak, a másik térfélen pedig paradox módon a speciális szaktudással rendelkező szakembereket nem látják vagy nem találják meg.
A sok felsorolt (és a még több fel nem sorolt) probléma ellenére Reith János azért lát reményt a kilábalásra, hiszen az innováció fontosságát mostanában már – legalább szóban – a döntéshozók is hangsúlyozzák, és az intézményi infrastruktúra is kialakulóban van. Megítélése szerint sokat lendítene a KFI szektoron, ha a támogatások helyett megrendeléseket kapnának, a „puha” pályázati pénzek helyett meg adókedvezményeket. A K+F projektek esetében szükségesnek tartaná egy akkreditációs rendszer kialakítását a jelenlegi minősítések helyett.
Némileg kitágítva a fogalmat, óriási tartalékokat lát az úgynevezett „társadalmi innováció” terén, vagyis az oktatásban, az egészségügyben, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és az országos infrastruktúrában.
Nemcsak előadások hangzottak el, de kávé melletti eszmecserék és előrevivő viták is folytak a rendezvényen. Arra is nagyon jók ezek a konferenciák, hogy az államigazgatási, a felsőoktatási, a nagy- és kisvállalati szféra rácsodálkozzon egymásra: ugyanazokat a szavakat használják, de néha mást értenek rajtuk, gyakran eltérően látják a fontossági sorrendet, sőt még az eredményeket és a rendszerszintű anomáliákat is.
Például ha az apparátus hosszú hónapokig tartó, szó szerint éjt nappallá tevő munkával elkészít egy sok száz oldalas anyagot, joggal lehet elégedett a teljesítményével. A vállalkozók mindeközben annyit tapasztalnak, hogy a javaslataikból vajmi kevés köszön vissza az elkészült dokumentumokban, viszont két éve nincsenek pályázati kiírások, vagy ha mégis, azok elbírálására fél vagy háromnegyed évet kell várni. Szóba kerültek a Gazella-program és az iparjogpályázat anomáliái, az innovációs járadék, a hiányzó kockázati és magvető tőke is – minthogy azonban a döntéshozók nem voltak ott a teremben, azonnali válaszra nem számíthatnak.•