Zhang Feng enerváltan túr kócos hajába. Hiába próbálja elfeküdt frizuráját megigazítani, kakastaréja nem engedelmeskedik. Sosem szerette a korán kelést, pláne nem vasárnap. Korgó gyomra követeli a reggelit, a 34 éves buszsofőrnek azonban még életmentő kávéjára sincs ideje reggel hatkor. Gyorsan magára kapja uniformisát, és a lakáskulcsát keresi. Nem engedheti meg magának, hogy megint elkéssen a műszakból. A hónapban másodszor. Több büntetőpont egész egyszerűen már nem fér bele. Tegnap üzenet érkezett az okostelefonjára, hogy a következő eset után nem utazhat haza szüleihez repülőgéppel Chongqingbe, a délnyugat-kínai metropoliszba. A rendszer nem ismer pardont, néhány évvel ezelőtt a pontozás miatt veszítették el kutyájukat is. Zhang kislánya ugyanis szétszórt, és újra meg újra elfelejtette feltenni a szájkosarat a házi kedvencre, máskor meg a póráz maradt otthon. A kamerák mindent rögzítettek, a kreditrendszer pedig egyre rosszabb adatokat mutatott. Végül a hatóság két embere – minden előzetes egyeztetés nélkül – rezzenéstelen arccal einstandolta az ölebet a zokogó kislány szobájából.

Zhang sietős léptekkel a lift felé veszi az irányt, a 27. emeletről lejutni nem sok idő, az arckifejezéseket felismerő kamerarendszer pillanatok alatt detektálja a késésben lévő utas lelkiállapotát. A környéken félóránként zónázó busz éppen az orra előtt húz el. A kollegialitás elve hátrébb való, mint a menetrend. Senki sem akar büntetőpontokat. Kétségbeesésében leint egy taxit, a társaság fél percen belül már fel is tölti adatait a rendszerbe: mikor utazott, mennyiért és mi volt az úti cél. Semmi sem maradhat rejtve a nagy testvér, azaz az állam elől. Zhang éhgyomorral ül a volán mögé, kezdődik a tizenkét órás műszak.

Felesége eközben régen látott nagybátyjával találkozik. Hiba volt. Az idősödő rokon rendszerellenes kiszólásai miatt a megbízhatatlanok kategóriájába tartozik, aki még szeretné vinni valamire, az kétszer is meggondolja, mikor találkozik a legalsó kasztba soroltakkal. Az egyébként teljesen ártalmatlan légyottról a buszsofőr egy telefonhívás során értesül ötperces ebédszünete közben. A vonal túlsó végén nem „Fengné” csacsog. Az ismeretlen állami tisztviselő nem kertel, Zhang kislányának egyelőre távoli tovább­tanulása kerülhet veszélybe, amennyiben felesége nem szakítja meg teljesen a kapcsolatot rokonával. Az ismeretlen hang arra is figyelmezteti, hogy nem helyes ennyi alkoholt vásárolniuk, helyette minőségi kínai élelmiszerekre kellene költeni a pénzt. A káros szenvedélyeket nem támogatja az állam. A buszvezető tisztában van vele: nincs értelme az okoskodásnak, a gyors irányba helyezés után amúgy is bontják a vonalat. Nyel egyet. És még egyet. Tehetetlenségében a kormányra csap. A buszba szerelt arcfelismerő rendszer feldúlt lelkiállapotot észlel, a mesterséges intelligencia veszélyt szagol, a rendszer gyors döntést hoz, és a sofőr a jövőben szigorúbb kontroll alá kerül. Renitens személyekre Kínában nincs szükség. Az ilyeneket jobb időben kiszűrni…

Nincsenek vakfoltok

Az imént nem egy megvadult forgató­könyv­író utópisztikus történetéről olvashattunk a távoli jövőben, hanem az ázsiai nagy­hatalomban már évek óta működő totális rendszer sajátos­sá­gairól. Zhang Feng karaktere természetesen a fantázia szüleménye, történetei azonban már valósak. A technológiai fejlődés új kapukat tárt szélesre a kommunista rezsim előtt. Az elvek ugyanazok, a módszerek azonban változtak. Miért is lenne szükség kiterjedt besúgó­hálózatra a 21. században? Kinek van kedve olvasni és szűrni az erősen meg­kérdőjelez­­hető jelentéseket a különböző fantázia­neveken futó spionoktól, amikor kép- és hang­felvételek alapján bárki, bármikor lekövethető. A technikai háttér adott: Kína lakossága 1,41 milliárd fő, ehhez képest az országban már több mint 700 millió megfigyelő­kamerát (ez a világon működő készülékek mintegy 50 százalékát jelenti) szereltek fel, vagyis minden második állam­polgárra jut egy-egy lencse. Ott vannak a lépcső­házakban, a közlekedési eszközökön, az éttermek­ben, a játszó­tereken, a be­vásárló­központok­ban, a stadionok­ban és a köztereken is. Mindenütt. A pekingi vezetés mindenre figyel, még zseniális ideológiát is sikerült gyártani az új rendszer kiépíté­séhez. Azt állítják, hogy elsősorban az állam­polgárok biztonságát akarják garantálni, hiszen így egyszerűen azonosít­hatóvá válnak a bűn­cselekménye­ket elkövetők, a már megtörtént eseteket pedig több kamera­állásból rögzítve minden kétséget kizáróan tudják rekonstruálni.

Semmi sem maradhat rejtve a nagy testvér, azaz az állam elől. A mesterséges intelligencia veszélyt szagol, a rendszer gyors döntést hoz, és az állampolgár a jövőben szigorúbb kontroll alá kerül. Renitens személyekre Kínában nincs szükség. Az ilyeneket jobb időben kiszűrni…

A kamerák nem csupán csendes megfigyelők, bizonyos helyzetekben „életre kelnek”, egy piros lámpás átkelésnél például jelzik a gyalogosnak, hogy szabálysértést követ el, és felszólítja a reni­tens állampolgárt, hogy forduljon vissza. A hatalmas CCTV (Closed Circuit Television) kamerahálózat ráadásul folyamatosan bővül és fejlődik: a 0–24 órás rögzítésen kívül arcmegfigyelésre, pillanatnyi tartózkodási hely meghatározására, hangfelismerésre is alkalmas, felvételeit pedig valós időben elemzik mesterségesintelligencia-szoftverek. Kína nem ismer tréfát, ha a megfigyelési szisztéma kiépítettségéről van szó; a hazai high-tech cégek saját termékeinek nagy mennyiségű állami megrendelése ráadásul a honi ipart erősíti. Win-win. Legalábbis az üzlet szereplőinek. És az eredmény?

Az emberiség tíz legjobban ellenőrzött városa közül nyolc Kínában található. Egészen egyszerűen nem maradtak vakfoltok, Peking közigazgatási területét 100 százalékban lefedik a CCTV kamerái.

Noha az országban nagy tiszteletnek örvendő konfuciánus gondolkodó, Mengzi leg­híresebb tétele szerint az ember alap­vetően jó, láthatóan a kínai vezetés nem feltétlenül hisz az emberi ártatlanságban. A totális kontroll alapját a rend­fenntartás és ezáltal a bizton­sá­gos, stabil társadalom­kép létre­hozásának víziója táplálja. „Bárki, aki elegendő adattal és számítási képességekkel rendelkezik, megjósolhatja a problémákat, meg­jósolhatja a jövőt és meg is ítélheti a jövőt” – minderről Jack Ma, az Alibaba e-kereskedelmi óriás alapítója és elnöke beszélt, és minden egyes szürke hétköznap a kínai nagy falon túl valóban ezt a tételt igazolja. A korona­vírus-járvány ráadásul felgyorsította a fejlemé­nyeket, nemcsak tovább szigorodott a rendszer, de a kamerák száma is nőtt. Pedig korábban sem lehetett panasz a hatékonyságra.

John Sudworth, a BBC riportere néhány évvel ezelőtt élesben, önmagán tesztelte a technológiát, és a hatóságok együttműkö­désével arcképe felkerülhetett a körözött személyek listájára. Az újságíró mindössze hét percig tudott sétálgatni Guiyang utcáin, ennyi idő alatt a rendőrség azonosította, és le is tartóztatták. A rendszer nemcsak a bűnözőket tartja számon, hanem még az egyszerű szabályszegőket is.

A kínai vezetés hisz a nyilvános megszégyenítés erejében, óriás kivetítőkön teszi közszemlére a szabályokat nem 100 százalékban betartók arcképeit és adatait. A pár másodperces hírnévhez nem kell gyilkosságot vagy betörést elkövetni, elég hozzá egy meggondolatlan gyorshajtás, egy nemdohányzó zónában elszívott cigaretta, esetleg egy késve törlesztett hitelrészlet. A térfigyelők képesek rögzíteni és adatbázisba tölteni az autók rendszámát, márkáját, színét, útvonalát, sőt még a benne ülők öltözetét is. A kamerák segítségével a munkamorált is kontroll alatt tartják: az arcfelismerő rendszer folyamatosan figyelemmel kíséri a dolgozók nonverbális jeleit, érzelmeit, és ha úgy ítélik meg, hogy az éttermi felszolgáló nem elég udvarias a vendéggel, vagy esetleg túl fáradt a munkához, azonnal értesítik az őt alkalmazó vállalatot.

Kína lakossága 1,41 milliárd fő, az országban több mint 700 millió megfigyelőkamerát szereltek fel. Minden második állampolgárra jut egy-egy lencse. Mindenütt ott vannak: a lépcsőházakban, a közlekedési eszközökön, az éttermekben, a játszótereken, a bevásárlóközpontokban, a stadionokban és a köztereken is.

A mindenható szociális kreditrendszer

Az állami szabályozás az úgynevezett társadalmi kreditrendszer bevezetésével lépett újabb szintet Kínában. A szisztéma a tervek szerint egy hosszabb tesztidőszak után az évtized elején lépett volna teljesen életbe, a koronavírus azonban hátráltatta a folyamatokat, ám bizonyos elemei így is már évek óta működnek.

Az állam a lakosokat és a vállalkozásokat egy 18 számjegyből álló egyedi azonosítóval látta el, magatartásukat és cselekedeteiket pedig folyamatosan pontozza és értékeli, majd a pontok függvényében jutalmazza vagy bünteti.

A megfigyelést arcfelismerés, testszkenner, 24 órás nyomon követés segíti, és emellett ellenőrzik a rendkívül népszerű online vásárlást, minden banki tranzakciót, a közösségi médiában az adott személy kapcsolati hálóját, elemzik a munkahelyi viselkedést, de még a gyerekek iskolai teljesítményét is.

A tetteknek Kínában valóban súlyuk van. A magas pont­szám természete­sen privilé­giumok­kal jár: a jó maga­viseletű állampolgár nem kell, hogy letétet fizessen autó­kölcsönzés­kor vagy lakás­bérléskor, a reptereken elsőbbségi beszállást biztosítanak nekik, a bankok pedig kedvezőbb fel­tételekkel adnak hitelt. Nézzük a rendszer árnyoldalát. A gyengén teljesítők nem utazhatnak vonat­tal vagy repülővel, és nem szállhatnak meg magasabb minősítésű szállodák­ban. Korlátozhatják az internet sebességét is, ha például álhíreket posztolnak, túl sok időt töltenek videó­játékokkal vagy a közösségi médiában. Kínában már jó ideje nem lehet anonim módon böngészni az interneten, ahol az elérhető­ség eleve jócskán korlátozott. A digitális cenzúra eredménye­ként például a Facebook, az Instagram, a Google-kereső vagy éppen a YouTube teljesen elérhetet­len a nagy falon túl. A kiber­biztonság növelése érdekében a kínai közösségi oldalakra kizárólag bejegyzett telefon­számokkal lehet regisztrálni.

A megfigyelést arcfelismerés, testszkenner, 24 órás nyomon követés segíti, de emellett ellenőrzik a rendkívül népszerű online vásárlást, minden banki tranzakciót, a közösségi médiában az adott személy kapcsolati hálóját, elemzik a munkahelyi viselkedést, de még a gyerekek iskolai teljesítményét is.

A szülők tettei hatással lehetnek a gyerekük a tovább­tanulási esélyeire is. Egy kínai egyetem korábban blokkolta egy jelentkező felvételét, mivel az apjának tartozásai voltak. Alacsony pont­számmal a karrier­építés is lehetetlen, bizonyos állami cégek és bankok vezetői pozíciói kizárólag a magas pont­számúak számára nyitottak. A kínai társ­kereső oldalakon nemcsak a lakhelyet, a testsúlyt kell megadni, a fotók mellett még a kredit­rendszerben szereplő pontszám is szerepel. Ezzel zárják ki annak a lehetőségét, hogy egymástól távol eső pont­számúak találjanak egymásra. Ez egyébként az ő érdekük is, hiszen a születendő gyermekek induló pont­számát kizárólag a szülők adatainak átlagából számítják ki. Azt pedig valószínű­leg senki sem szeretné, hogy új­szülöttje élete éppen a párja rossz maga­viselete miatt induljon hátrányból. És hogy egy pillanatig se legyen kétsége senkinek afelől, hogy miképp teljesít, az okos­telefonján egy applikáció­ban egy kattintással megtekintheti az aktuális pontszámát. Egyetlen előnye, hogy realtime-ban működik a rendszer, azaz minden egyes jó vagy rossz cselekedet azonnal nyomon követhető a pontszám állásán.

Jobb állampolgárrá válni

A kamera- és a társadalmi kreditrendszer társadalom­formáló ereje vitathatatlan. A totális kontroll árnyékában ki akarna az arc­képével találkozni egy gyorshajtás miatt saját telepü­lése főterén kihelyezett óriás kivetítőn? Ki kockáztatná gyermeke tovább­tanulását egy időben be nem fizetett törlesztő­részlet miatt? Egyre többen figyelnek arra, hogy – első­sorban egyéni érdekeik miatt – betartsák a szabályokat. Így válnak jobb állam­polgárrá. Ez a folyamat akár igazolhatja is a kínai kormány állás­pontját, hogy minden ellenőrzés, a személyi szabadság informális korlátozása éppen az állam­polgárok védelme érdekében történik. A kínaiak egyébként meg­lepően nyitottak minderre, ugyanakkor az is tény, hogy ez a rendszer a társadalom ketté­szakadásához, az előítéletek felerősödé­séhez vezet. Családok szakadhatnak szét, és a szenvedély­­betegek is még rosszabb helyzetbe kerülnek.

Természetesen a nyugati világ sem patyolat­tiszta ezen a téren. Az elmúlt évtized leg­nagyobb lehallgatási botrányá­nak szereplői Angela Merkel kancellár és az Egyesült Államok voltak, és a Pe­gasus kémprogram sem kínai fejlesztés. A technológia mindenhol adott, a kérdés az, ki, milyen szinten és mekkora publicitás mellett használja ki a képessé­geit. Ne legyenek illúzióink.•