Milyen emlékeket őriz a gyerekkorából?

– Édesanyám tanítónő, édesapám sebészorvos, van egy bátyám. Pécset azért szeretem, mert emberléptékű város. Számomra nem túl nagy és nem túl kicsi – és számtalan lehetőséget kínál. Az általános iskolában kiváló tanárokkal kerültünk kapcsolatba. A jó tanulmányi eredményeink láttán a szüleinkben felmerült, hogy valamelyik nagynevű fővárosi gimnáziumba irassanak minket. Végül úgy döntöttek, hogy Pécsen is megkaphatjuk azt, amire szükségünk van. A Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumban tanultam, ahol Koncz Károly tanított fizikából. Koncz tanár úr kiváló pedagógus, nem véletlenül kapta meg tavaly a Rátz Tanár Úr díjat. A habitusom miatt sokszor túlpörgök, mindent ki akarok hozni mindenből, miközben stresszként élem meg a pörgést. A középiskolás tanulmányi versenyeket is túlstresszeltem. Nem tudom, hogy miként éltem volna túl a fővárosi verseny­istállók miliőjét.

Ennek ellenére fizikából az országos döntőig jutott…

– Harmadikosként hibátlan eredménnyel kerültem a legjobbak közé, de a mérési feladat negyedikes tananyaghoz kapcsolódott, amit nem tudtam megoldani. Negyedikesként egy feladatot félre­értelmeztem, ezért nem jutottam a legjobbak közé. A KöMaL- (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok – a szerk.) versenyen viszont Siroki Lacival (aki ma a Google szenior fejlesztője) holtversenyben első lettem. Felvételi nélkül kerültem a Műegyetem mérnök-fizikus szakára.

Ráadásul nukleáris energetika szakirányon szerzett diplomát, ami érdekes abból a szempontból, hogy napjainkban az egyik legismertebb ökológiai közgazdász. Akkoriban még nem volt olyan erős Önben a környezetvédelmi vonal?

– A környezetvédelem már középiskolásként is kifejezetten érdekelt, de az egyetem első éveiben a tanulásra koncentráltam, mert nekem is nehéz volt a szak. Erre a szakra azért jöttem, mert Koncz tanár úr azt mondta, kifejezetten a környezetvédelemre koncentráló magas szintű képzések nincsenek, ezért legyek fizikus, majd utána foglalkozhatok zöld témákkal. Harmadév után kicsit csökkent a terhelés, belekezdtem a környezetvédelmi ügyekbe. Újraalapítottam a BME Egyetemi Zöld Kört, egy ideig elnökként koordináltam a csapatot.
Visszatérve a kérdésre:

azért mentem nukleáris technikára, hogy legyen olyan környezetvédő, aki mélyebben ismeri ezt a technológiát.

Jó választás volt, mert például szilárdtest-fizikusként nem kerültem volna közelebb a céljaimhoz. Több irányban próbáltam felmérni, hogy melyek azok a kezdeményezések, amelyek környezeti szempontból hasznosak. Így lettem 2006 és 2008 között Olajos Péter európai parlamenti képviselő – aki a madarak áramütését és elektromos távvezetékeknek ütközését megelőzni hivatott Akadálymentes Égbolt megállapodás egyik kezdeményezője volt – mellett önkéntes. Ez nem pártpolitika, hanem környezetvédelmi feladat volt, miközben kifejezetten érdekel a pártpolitika is. Csakhogy az utóbbi pályára lelkileg alkalmatlannak tartom magam, ami egyetemista koromban még nem volt egyértelmű. Akkoriban az is felmerült, hogy később ilyen irányba indulok el, de beláttam, hogy a politikusi léttel járó állandó konfliktusok nagyon megviselnének. Ahol a másik fél lejáratása a cél és ehhez bármilyen eszköz felhasználható, az nem az én habitusomnak való.

Mérnök-fizikus diplomával milyen irányba indult el az egyetem után?

– Külföldi egyetemeken is gondolkodtam, de a számomra érdekes helyekre nem fizikusokat kerestek. Illetve egy magyar­országi jelentkező sok helyen sötét ló. Az egyetemen belül tudtam a környezet­védelemhez közel álló szakra jelentkezni. Így született meg környezet­gazdasági területen a PhD-fokozatom. Előny, hogy szabadon dolgozhattam, de hátrány volt, hogy nem sok segítséget kaptam a munkámhoz. Nekem kellett kitalálnom, hogy ezen a területen hogyan publikálhatók cikkeket. Immáron PhD-fokozattal a zsebemben, külföldi pályázatokra jelentkeztem. Mindjárt a huszon­kettedik jelentkezésem sikeres volt – Barcelonába mehettem. Európa, de talán a világ egyik legjobb, ökológiai gazdaság­tani kérdésekkel foglalkozó intézménye alkalmazott.

Ahova busszal járt…

– Próbálok a szakmai üzenetekkel összhangban cselekedni – 2002-ben és 2009-ben ültem repülőre, azóta egyszer sem –, inkább bevállaltam egynapos buszozást a katalán fővárosba.

Ha valaki komolyan gondolja a környezet­­védelmet, folyamatosan keresi, hogyan lehetne fenntarthatóan élni.

Annak ellenére maradt a buszozás mellett, hogy a spanyol–francia határon csempésznek nézték, és minden poggyászát kiforgatták?

– Volt néhány kalandom. Egyik román útitársamról például ki­derült, hogy se írni, se olvasni nem tud, ennek ellenére nekivágott a több ezer kilométeres útnak. Nem árulok el nagy titkot, hogy ezt a közlekedési eszközt alapvetően nem a legtehetősebbek választják, és közülük többen minden lehetséges módon próbálták a kiadásaikat csökkenteni. Egyik utamon a román buszsofőr nem a honfitársaira hívta fel a vámosok figyelmét, hanem rám. Az instant kakaómat is átnézték, hogy nem rejtettem-e el valamit benne. Egyébként egy másik utam során erről a járatról több olyan embert leszállítottak, akik az ellenőrzés után nem ülhettek vissza.

2014-ben tért haza Barcelonából. Tárt karokkal fogadták?

– Azt hittem, ilyen szakmai tapasztalattal kapkodnak majd utánam. Egyik egyetemen sem akartak alkalmazni. Amikor a Közép-európai Egyetem égisze alatt pályáztam, elutasítottak. Utólag mondták, hogy erről az egyetemről nagyon kevesen kapnak állami ösztöndíjat, keressek másik intézményt. Amikor ELTE-sként jelentkeztem, nyertem. Igaz, fél évig szobám sem volt, de a folyosón is tudtam dolgozni. Nemzetközi szintű publikációkat vártak tőlem, de ezt nem segítette a fizikai és az intellektuális környezet. A vergődések miatt két lehetőséget láttam magam előtt: vagy a szakmát hagyom el, vagy az országot. Ezért kerültem Leedsbe. A két év letelte után pályáztam a Lendület ösztöndíjra, és nyertem 2019-ben.

Mit tenne, ha az Egyesült Államok valamelyik egyetemén kapna állást?

– Tudok olyan konténerszállító hajókról, amelyeken néhány személyszállító kabin is van. Igaz, hogy egy hétig tartana az út, de aki komolyan veszi a környezetvédelmet, miért ne gondolkodna a jelenlegi fenntarthatatlan kereteken túl? Gandhi hányszor utazott Indiából Dél-Afrikába hajón? Sokszor. Elvesztegette azt az időt? Nem. Ha egyszer szükség lesz rá, talán ilyen konténerhajón kelek át az óceánon.

A családdal együtt?

– Nem tudom, hogy mit szólna ehhez a feleségem, de felvetném neki.

Ha már a felesége szóba került. A párválasztásánál szempont volt, hogy a partnerének mekkora az ökolábnyoma?

– Vannak nagyon szép és nagyon okos nők, akik nagyon nagy környezeti lábnyommal élnek. Ők is vonzók számomra, de nem tudnánk hosszú távon elviselni egymást. Ezért nehéz szívvel, de kihúztam őket a listáról. A társkeresés időszakában egyszer több száz kilométert utaztam egy lányhoz, de amikor hiába magyaráztam, hogy a pálmafa­ültetvények miatt őserdőket pusztítanak el, nem érdekelte a dolog, minden megromlott. A szívem még nem, de az agyam vészjelet küldött, hogy ez így nem lesz jó. A feleségem esetében jobb kombinációban volt a szépség, az ész, és a többiekhez való pozitív hozzáállás, melynek része a kellően kicsi ökológiai lábnyom is. Érzelmi szempontból nem értem, hogy mások miért nem élnek fenntarthatóbban, ha tisztában vannak egy életforma károkozásával. Nem értem azt sem, hogy az elveimet sokan miért tartják extrémnek, miközben szerintem ezek teljesen normális gondolatok. Ha azt hallom, hogy valami hozzájárul az esőerdők kiirtásához, akkor nem veszek olyan árut, ami ezt tartalmazza.

Az emberek zöme ugyanakkor elfogadja, hogy olyan dolgokat teszünk, amik környezeti szempontból károsak, de olyanokat nem, amik hasznosak. Abszurd, hogy így élünk.

Ahogy Ön él, az sokkal munkásabb, mint a konszenzusos…

– És nekem sokkal stresszesebb. Nehezen kezelhető feszültség keletkezik bennem, amikor azt látom, hogy mások pazarolják a természeti javakat. Én ilyenkor szólok, illetve, van, hogy a konfliktus kerülése érdekében nem szólok. Értékek ütköznek értékekkel, pél­dául a családi béke a fenntarthatósággal, de nem lehet mindig a rövid távú békét választani, mert abból valódi háború lesz.

2019-ben indult az MTA–ELTE Lendület Új Vízió kutatócsoportja. Kollégáival a munkaidő csökkentésének megvalósíthatóságát vizsgálva egy új társadalmi vízió esélyeit próbálják felmérni. Kiket szólítanak meg?

– A mostani fogyasztói társadalomban sokan munkavállalóként kiégnek, fogyasztóként pedig nem feltétlenül azt kapják, amire vágynak – ezért el tudnának képzelni másfajta életet is. A nyertesek természetesen nem igényelnek új víziót, sőt harcolnak azért, hogy ne legyen új vízió. Azt tapasztalom, hogy nagyon sok kérdéssel kapcsolatban az embereknek nincsenek kiforrott preferenciáik. Hogy éppen mi mellé állnak, az sokszor nem racionális mérlegelés eredménye, hanem a pillanatnyi sodródásé. Sok ember a környezeti kérdések megértésére nem fordít kellő időt és energiát, a tudása is hiányzik, ezért nincs koherens rendszere. Így is lehet tere egy új víziónak, de az elfogadtatásért óriási harcot kell folytatni. Érzem erre az igényt, de tapasztalom az értékkonfliktusokat is. Azt látom, hogy azok az erők állnak nyerésre, amelyek a pusztulást hozzák egyre közelebb. Ez nem azt jelenti, hogy nincs értelme annak, amit csinálunk. Már az is eredmény, ha a rombolás mértéket csökkentjük, egy kevésbé rossz állapotot segítünk elő. Raoul Wallenberg sem állította meg a második világháborút, de számos ember életét megmentette. A ma környezetvédői a modern kor Wallenbergjei. Ez azonban nagyon fárasztó. Azt érzem, hogy belefektetem az energiát, de nem átütő az eredmény.

Az új vízió központi eleme a munkaidő csökkentésének elemzése. Miért éppen ez?

– Mert ez önmagában is irgalmatlanul komplex kérdés. Azért ezt vizsgáljuk, mert ha nincs gazdasági növekedés, jellemzően növekszik a munka­nélküliség. Ez egy óriási probléma, amire választ kell adni. Az egyik megoldás, hogy tegyük a munka­­nélkülisé­get vállalhatóvá – ez szerintem nagyon nehezen járható út. A másik alap­stratégia, ha csökkentjük a munka­időt. Ennek radikálisan különböző megoldásai lehetnek. Ha nem csökken a fizetés, az természete­sen sokaknak tetszik. Az már jóval kevesebbek­nek, ha a fizetés a munka­idő arányában apadna. Persze Magyar­­országon is sokan eleve rész­munkaidő­ben dolgoznak, tehát elfogadják, hogy kevesebbet keresnek. Egyénileg hozzák meg ezt a döntést, mert enélkül például nem tudnák időben elhozni a gyerekeket az iskolából. Habitustól is függ, hogy ki az, aki lemond a havi fizetésének húsz százalékáról a nagyobb szabadság érdekében, és ki az, akinek ennyi pénz sem elég. Az elég fogalma kulcskérdés, van, akinek havi kétmillió sem elég, másnak a töredéke is. Ugyan­akkor elképzelhető az is, hogy a fizetés kevésbé csökken, mint a munkaidő, tehát van egy részleges kompenzáció. És vannak olyanok is, akik nem akarják, hogy csökkenjen a munka­idejük, mert akkor elvesztik a nagyvilág érdeklődé­sét, a fizetésük viszont érdemi hatások nélkül csökken­hetne. A legjobbnak tartott jelenlegi magyar focista, Szoboszlai Dominik minden bizonnyal rosszul érezné magát, ha kevesebbet edzene és játszana, mert ő most sport­ágának egyik nagy reményű sztárja. A világgal verseng, és ebben a versen­gésben nem maradhat le. A kutatók is ebbe a kategóriába tartoznak, hiszen, ha nem keresnek a kérdé­seikre választ, mások megteszik helyettük.

Hajlandó lenne visszafogni magát annak tudatában, hogy akkor majd egy vetélytársa publikál a szakterület menő lapjában?

– Ezen a kérdésen mindennap gondolkodom. Az én életemben most jött el az a pillanat, amikor visszább veszek a szakmából, hogy több energiát fordíthassak a családra. Időnként erőt kell gyűjteni, feltöl­teni a raktárakat, körülnézni, hogy mi történik a világban. Az ember, ha túl mélyen, túl sokáig fókuszál egy dologra, hajlamos a beszűkülésre. Sok lemondás árán tartok ott, ahol, időt kell szakítani másra. A kicsi fiammal biciklizve kapok annyit, mint amikor elfogadja egy nívós lap a cikkemet.

A globális felmelegedés következménye a tengerszint-emelkedés. Egyik cikkében arról írt, hogy ez a jelenség az apró szigetországok mellett például a 170 milliós Bangladest is érzékenyen érinti, hiszen a tenger az ország jelentős részét elöntheti. Aminek a következményei beláthatatlanok.

– Éppen a kisfiamra és a hozzá hasonló korú gyerekekre gondolva remélem, hogy amikor felnőnek, nem olyan normák szerint élnek, mint a szüleik és a nagyszüleik. Sokat töprengek azon, hogy a felnövekvő korosztályokat hogyan érzékenyíthetnénk a környezettel kapcsolatos kérdésekre.

Új kommunikációs módszereket és csatornákat kell találni, hogy másként működjön az emberiség. Nem adom fel.

Amikor nem a bolygó megmentésen töri a fejét, hanem ellép a szakmájától, akkor mit tesz?

– A futást, a tájékozódási futást a szülő­városomban szerettem meg. A sokféle sportolási lehetőség közül azért lett ez „befutó”, mert számomra nagyon fontos, hogy a testmozgás a természetben történjen. A kiszabadulás élményét jelenti. Egyetemista­ként szinte minden héten hazamentem Pécsre és felfutottam a hegyre – ezzel annyi energiát kaptam, hogy túléltem a budapesti napokat. A sportot másfél éve vissza­­fogtam, hogy több időt fordít­hassak az új otthon megteremtésére – a ház fala húsz centi­méteres hőszigetelést kapott, a meleget napelem és hőszivattyú biztosítja, a szürke vizet újra­hasznosítjuk, komposz­tá­lunk. Ahogy elkészül az otthon, újra­kezdem a sportot. Szeretem a labda­játékokat, az egyensúlyo­zást – egy harminc­méteres kötélen is végig tudok sétálni.

Régen rengeteg irodalmi alkotást olvastam, ám amióta az a szakmám, hogy olvasok és írok, alig olvasok irodalmat. Ezt a fonalat is fel kellene venni. Érdekel az elmúlás, a halál kérdése. Fontos kérdés, még ha negyven­évesen elsősorban nem is erről kellene gondol­kodni. Talán túlontúl is izgat ez a téma, ezért esetleg pszichológus­hoz fordulok, hogy kiderítsük ennek az okát. A világ működéséből rengeteg dolog érdekel, de nincs hely ezek felsorolására. Azt veszem észre, hogy szép lassan sodródok el attól, amihez értek, és egyre közelebb kerülök az engem érdeklő dolgokhoz. Hajt a kíváncsiság.

Én ezek közül egyre vagyok kíváncsi: kivel folytassuk ezt a sorozatot?

– Volt egyetemi évfolyam­társamat, Makk Pétert javaslom, aki ERC-ösztöndíjas fizikus. A vele készített interjúból kiderülhet, hogy a szilárdtest­fizika sem teljesen haszontalan.•