Vannak a Földnek olyan tájai, ahol a globális felmelegedés lassan szó szerint ellehetetleníti az emberi életet. Ausztráliában vagy az északi félgömb elsivatagosodó országaiban a nyári hőhullámok nemcsak kellemetlenséget okoznak, hanem emberéletet követelnek. A The Lancet or­vosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szélsőséges forróság világszerte ötmillió ember halálát okozza évente. A hőhullámok által leginkább sújtott fejlett országok nagyvárosaiban egyre inkább felismerik, hogy milyen valós veszélyről van szó.

Athénban például, amely egy felmérés szerint a forróság által leginkább veszélyeztett európai nagyváros, már a hőhullámok kezeléséért felelős szakértők is dolgoznak a városnak. Ez azért is indokolt, mert tavaly nyáron Athén az évtizedek óta leg­brutálisabb hőhullámot szenvedte el. A hőmérséklet 46,3 Celsius-fokig szökött fel, és ország­szerte több mint 140 erdőtűz pusztított. Augusztus első hetében ez 1400-zal több ember életét követelte, mint az azt megelőző öt év átlaga (a covid-halálozáson felül). A globális felmelegedés – ez már egyértelmű – olyan súlyos társadalmi, gazdasági és egészség­ügyi károkat okoz, hogy a görög hatóságok azon gondolkoznak, hogy az emberek tudatossá­gának erősítése érdekében a hő­hullámok­nak is neveket és fokozato­kat adnak majd, hasonlóan a ciklonokhoz és a tornádókhoz. Ez talán segít megértetni az emberekkel, hogy itt nem valamiféle elvont problémáról, hanem a mindennapi élet­módjukat veszélyez­tető katasztrófa­helyzetről van szó.

A klímaváltozás megfigyelését, kutatását immár nem lehet egy-egy tudományágra (a klimatológiára vagy a meteorológiára) koncentrálni, hanem minden diszciplínának (természet- és társadalomtudományoknak egyaránt) ki kell vennie a részét az emberiség sorsát érintő, évszázadok óta legnagyobb átalakulás vizsgálatából. Mind nyilvánvalóbb az is, hogy a klímaváltozás megállítására, esetleg visszafordítására gyakorlatilag nincs esély (talán sosem volt), ezért egyre inkább az alkalmazkodásra tevődik a hangsúly.

„Nem az a kérdés, hogy ez a változás bekövetkezik-e vagy sem, mert már egészen biztos, hogy bekövetkezik. Magára a folyamatra egyre kisebb hatással vagyunk, így arra kell figyelnünk, hogy mit tudunk tenni a túlélés, az alkalmazkodás érdekében – mondja András Ferenc intézetigazgató. – A klímaváltozás az emberiség történetének legnagyobb kihívása. Egyrészt globális problémáról van szó, amely nem egy országot vagy régiót érint, hanem az egész bolygót. Másrészt a hatása generációkon átívelő, nem néhány évig vagy évtizedig fog tartani. Végül pedig az okozza e kihívás döbbenetes méretét, hogy jelenleg nincs a kezeléséről általánosan elfogadott elmélet.”

Nincs közmegegyezés az alkalmazkodásról

A klímaváltozás nem új keletű, hiszen az ipari forradalmakhoz kötődik, amelyek közül az első már a 18. században elkezdődött. Hogy mégis mára vált akuttá a probléma, annak az az oka, hogy napjainkra gyülemlettek fel annyira az ember okozta légköri változások, hogy globális hatásuk már az egész éghajlati rendszer stabilitását veszélyezteti. Ezért most kell igazán alkalmazkodnunk hozzá, hiszen a hatásai napról napra szűrődnek át a minden­napjainkba. Az alkalmazkodás mikéntjéről, a szükséges tennivalókról azonban nincs közmegegyezés. Ennek András Ferenc szerint részben az az oka, hogy nehezen felmérhető, nagy léptékű a változás, emiatt az emberiség jelenleg csak tehetetlenül nézi a történéseket, másrészt meg teljesen pontosan leírni sem tudjuk az átalakulás részrendszerekre gyakorolt hatásait.

Vagyis olyan átalakulással szembesültünk, amelynek egészét nem is látjuk át, de amit látunk belőle, az is olyan sokrétű, hogy az emberiség elveszíti a fókuszt. Nem lehet kijelölni egyetlen fő hatást, amit egyértelműen minden más elé kellene helyezni. Ezért aztán természetes, hogy nézeteltérések támadnak azt illetően, hogy melyek a legfontosabb intézkedések, hogyan kellene ellentételezni a klímaváltozás várható hatásait. Ez azzal fenyeget, hogy az erőfeszítések szétaprózódnak, és összességében eredménytelenek lesznek.

Mit tudnak ehhez a küzdelemhez hozzátenni a társadalom­tudósok, illetve a humán tudományok kutatói?
„A természettudósok általános megközelítése szerint ez egy természeti folyamat, a változások tőlünk függetlenül is végbemennek, és ilyen értelemben az ember másodlagos szereplője, csupán elszenvedője a történetnek – állítja András Ferenc. – A társadalom- és humán tudósok megközelítése ezzel éppen ellentétes. Bár természetesen elfogadják a természettudományos megfigyelések tényszerűségét, de az embert elsődleges szereplőnek tekintik a rendszerben. A klímaváltozás ugyanis e hozzáállás szerint csak az ember szempontjából fontos. Nyilván más bolygókon is történhetnek éghajlatváltozások, de mivel ott nem élnek emberek, ezért azok jelentősége a mi szempontunkból elhanyagolható.”

Vagyis a társadalom­tudományok­nak a klíma­változás az em­beri közösségekre gyakorolt hatása miatt hangsúlyos. E termé­szeti jelenség azért vált elsődleges veszély­helyzetté, mert az emberi élet lehetőségeit fogja meghatározni – illetve már napjainkban is érezteti a hatását. Ez a hatás is rendkívül sokrétű. Az éghajlat meg­változása befolyásolja a mező­gazdaság termelékeny­ségét, az élelmiszer-ellátás lehetőségeit, illetve az egészség­ügyi kockázatokat is. Az emelkedő hőmérséklet és az átrende­ződő csapadék­viszonyok alapvetően meghatározzák azt, hogy az egyes régiókban milyen élelmiszer-növényeket tudnak termelni, és elegendő lesz-e a termés az ott élő emberek számára.

Az életmódunkat fenyegető támadások

A termésátlagokat nem csupán a növények környezeti tűrőképessége fogja meghatározni, hanem az is, hogy a klímaváltozás hatá­sára átrendeződő élőhelyű növényi károkozó rovarok mekkora pusztítást képesek véghez vinni az állományokban. Afrikában immár rendszeresek a korábban csak nagy ritkán előforduló sáska­járások. A sáskarajok, amelyek sok millió vagy milliárd egyedből állnak, hatalmas kiterjedésűek, és képesek egész országok mezőgazdasági termését tönkretenni. A meleg éghajlathoz alkalmazkodott kártevőket vagy kórokozókat szállító rovarok elterjedési területei egyre északabbra húzódnak, ahogy a melegedéssel ott is alkalmassá válik számukra a klíma.

A konferencia egyik előadása szerint a korábban csak a déli országokra jellemző kullancsfajok folyamatosan húzódnak észak felé, ahol ez a veszély felkészületlenül éri az állatokat és az embert is. Ahol a parazita és a gazdaszervezet már régóta együtt él, ott a gazdákban bizonyos fokú ellenálló képesség általában kialakul az élősködőkkel szemben (vagy az immunrendszer alkalmazkodik, vagy az elkerülést segítő viselkedések révén). A rovarok és kórokozók fenyegetésére pedig sokkal kevésbé tud az ember aktívan reagálni, mint a látványos időjárási veszélyekre.

„Olyan helyről érkezhetnek az életmódunkat fenyegető támadások az éghajlatváltozás következményeként, amire nem is gondolnánk. Ha egy térség elsivatagosodik, és így az addig ott lakók már nem képesek elegendő élelmet termelni, akkor elköltöznek onnan. De az teljesen felkészületlenül érheti őket, ha megérkezik egy korábban soha nem látott apró rovar, amely kórokozót hordoz magában, és ez olyan megbetegedéshullámot vált ki, amelyre az egészségügyi ellátórendszer sincs felkészülve – magyarázza András Ferenc. – Ez is része a globális változásoknak, és olyan sok minden történik velünk egyszerre, hogy az ember nem is tudja, mire figyeljen. A problémák olyan tömegben jelentkeznek, és ez oly mértékben fog növekedni a jövőben, ami már meghaladja az emberi elme befogadóképességét.”

Hiába egyértelmű a klímaváltozás ténye, illetve az általa okozott veszélyhelyzet, az emberek jelentős része egyszerűen unja a témát. Bár a legtöbben értesülnek a jelenségről, a fel­szí­nes csevegések során meg is jegyzik, hogy sajnálják, ami történik, és egyet­értenek a környezet­védelem fontosságával. Még ha saját bőrükön érzik is az ellenlépések kényszerét, mégsem tesznek semmit. A negatív klímahírek szinte nap mint nap érkeznek a sajtóból, a melegrekordok sorra megdőlnek, az északi-sarki jég kiterjedése évről évre soha nem látott minimumot ér el, a legtöbb ember azonban ezeket az információkat már csak afféle kis színes hírnek tartja, miközben különösebben nem foglalkoztatja a kérdés. De vajon hogyan viszonyulunk az életmódunkat alapvetően veszélyeztető kérdéshez?

András Ferenc és munkatársai végeztek egy attitűdvizsgálatot, amelyben az emberek klímaváltozással kapcsolatos hozzáállását kutatták 2021 tavaszán. Ebből egyebek között az derült ki, hogy a sajtóban a klímahírek elvesznek a bulvár- és más aktuális hírek között. Márpedig ha az emberek jobban érdeklődnének az éghajlattal kapcsolatos történések iránt, nyilván a média is nagyobb teret szentelne a témának. „Ha a média­beli meg­jelenések révén próbáljuk leírni az emberek érdeklődését a klíma­változás iránt, akkor azt kell mondanunk, hogy nagyon nehéz elérni az inger­küszöbüket. Ettől függetlenül hatalmas a média felelőssége abban, hogy megértesse az emberekkel a probléma nagyságát, és tájékoz­tassa őket az életüket is alapvetően befolyásoló éghajlati változásokról” – jelenti ki András Ferenc.

A szegény országokra hárított károk

Közkeletű vélekedés a klímaváltozással kapcsolatban – és részben ez magyarázza a témát övező részleges érdektelenséget –, hogy a következmények a harmadik világ társadalmát fogják igazán ko­moly kihívások elé állítani, ezért ott várhatók valóban érzékelhető társadalmi változások. Ezzel szemben a fejlett világban elegendő forrás áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy a negatív hatásokat ellensúlyozni tudják, így azok nem jelentenek problémát az emberek mindennapi életében, vagyis nem indokolja majd semmi, hogy emiatt tényleges társadalmi változások történjenek. De vajon tartható-e ez a vélekedés?

Az intézetigazgató egyetért azzal, hogy a klíma­változás negatív hatásai súlyosabban fogják érinteni a harmadik világ szegényebb országait – ahogy minden krízis jobban megviseli a szegény közösségeket, mint a gazdagokat, amióta világ a világ. Ugyan­akkor nem számít­hatunk arra, hogy a klíma­változás a természeti jelenségek szintjén másképpen fog érvényesülni az adott régió jövedelmi viszonyaitól függően. Magyarul: az éghajlat­változás nem válogat, ugyanúgy lecsaphat a szegényebb és a gazdagabb országokra. A klíma­változás egységesen az egész bolygót érinti, az eltérések az alkalmazkodó­képesség különbségeiből adódnak majd. Ám az alkalmazkodás hatásai sem maradnak elszigeteltek. Elképzelhető, hogy a gazdagabb régiók úgy fogják ellentételezni a fel­melegedés hatásait, hogy a negatív következmé­nyeket gyakorlatilag „rátolják” a szegényebb, és így kisebb érdek­érvényesítő képességgel rendelkező országokra.

Ugyanakkor a legnagyobb országok viselkedését is jelentősen átalakíthatják a globális fel­melegedés várható következményei. Orosz­ország roppant méretű területeket birtokol Észak-Ázsiában, és az ő szempontjá­ból az eddigi felmelegedés főként pozitív következmé­nyekkel járt. Hatalmas területeket tettek ugyanis mező­gazdaságilag hasznosíthatóvá, amelyek korábban a szinte örökös fagy miatt hozzá­férhetetlenek voltak az élelmiszer-termelés számára. Emellett az Északi-tengeren – az északi-sarki jégsapka visszahúzó­dásával – korábban járhatatlan hajózási útvonalak nyíltak meg. A kereskedelmi útvonalak átrendeződnek, és az északi-sarki tenger alatt rejtőző ásványkincsek is kiaknáz­hatóvá válnak. Ez a magyarázata annak, hogy miért igyekszik az összes északi ország saját fenn­hatóságát biztosítani az Északi-sark felett.

E nem kifejezetten negatív hatások miatt az orosz vezetés eddig más országoknál jóval kisebb jelentőséget tulajdonított a klíma­változásnak. Ebben persze a földgáz- és kőolajipar is fontos szerepet játszhatott, hiszen a fosszilis energia­hordozók Orosz­ország legfőbb exportcikkei közé tartoznak, miközben a klíma­­változás lassítására irányuló erő­feszítések főként e fosszilis energia­­hordo­zók használatának vissza­szorítását célozzák. Ez egy­értelműen káros Orosz­ország számára gazdaságilag, az országban pedig a gáz- és olajipari cégek lobbiereje óriási.

Viszont az utóbbi években – derült ki a Pannon Egyetemen rendezett konferencia egyik előadásából – az orosz vezetés éghajlat­vál­tozással kapcsolatos álláspontja változóban van. Kiderült ugyan­is, hogy a szibériai permafroszt (állandóan fagyos talaj) felengedésével a földből évezredek óta fogságba esett gázok törhetnek a felszínre. Ezek bekerülnek a légkörbe, és környezeti hatásuk kiszámíthatatlan lesz. A terület nagysága miatt azonban sejthető, hogy ez a hatás jelentős. Ennek ellenére a lehetőségek is határtalannak látszanak a felmelegedő Szibériában. Vannak üzleti körök, amelyek érdekeltek a szibériai város­építésben, sőt egyesek azt is felvetik, hogy idővel a fővárost is keletebbre lenne érdemes helyezni.

Miközben a klímaváltozás biztosan jelentős társadalmi változásokat generál, ezeket pontosan előre jelezni szinte képtelenség. Mindezek ellenére léteznek már lehetséges forgatókönyvek. Ezek egy része azt jövendöli, hogy a kritikussá váló környezeti kontextusban a rendpárti politikai erők fognak megerősödni szerte a világban. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy krízisek idején az emberek nem akarnak a konszenzusos megoldásokra várni, emiatt a demokratikus intézményrendszer meggyengülhet. Az meg már részben szerencse kérdése, hogy ebben a helyzetben milyen tehetséges vezető kerül hatalomra. Ha az elit rátermettebb, gyorsabban átlátják a kihívásokat és az eséllyel kecsegtető megoldási lehetőségeket, akkor az egész társadalom jobban átvészelheti a krízist, és hatékonyabb adaptációs megoldásokat találhat.

A klímaváltozás eddigi legsúlyosabb társadalmi hatása: a covid

András Ferenc szerint a társadalmat érintő változások gyorsaságuk szerint két csoportba oszthatók. Az első csoportba a lassabb, fokozatosabb változások tartoznak, amelyekre lesz elegendő időnk felkészülni. Ide­sorolhatók a víz­házt­artást és a víz­készlete­ket alapvetően befolyásoló változások, vagyis egyes természetes vízforrások elapadása, tavak, folyók kiszáradása, illetve a csapadék­eloszlás egyenetlenné válása. „Azoknak a csoportok­nak, amelyeknek a tevékenysége például a vizekhez kapcsolódik, mert a turizmusból vagy a mezőgazdaságból élnek, már most el kell kezdeniük a fel­készülést a megváltozó körülményekhez – mondja András Ferenc. – Az a vállalkozó és politikai vezető, aki hosszú távra tervez, már most figyelembe veszi az évtizedek múlva várható körülményeket.”

A változások másik csoportját az azonnali hatások alkotják. Ezeket már napjainkban is érezzük, leginkább a szélsőséges időjárási helyzetek gyakoribbá válásában. Ezek hosszú távú hatása talán nem is tudatosul az emberekben, mégis tetten érhető társadalmi folyamatokat indít el. Hatással van például a lakáspiacra, a keresett ingatlanok típusaira. A kiszámíthatatlanná váló időjárással is magyarázható a közösségi ellátórendszertől függetlenül is működő energiaellátó rendszerek népszerűségének növekedése. Természetesen ebben szerepet játszik a divat, a korszellem, illetve számos (európai) országban az elérhető állami és uniós támogatások is.

Ám tudat alatt hathat rá az a bizonytalanság is, amelyet az előrejelezhetetlen időjárási események csak erősítenek az emberek gondolkodásában. Akinek lehetősége van rá, telepít a házába (illetve olyan ingatlant keres, amelybe ez már be van építve) napelemet, hőszivattyút, napkollektort, amellyel a gáz- vagy az elektromos szolgáltatás kimaradása esetén sem marad energia nélkül. Húsz-harminc éve ingatlanvásárláskor még nem volt szempont az önállóvá alakítható energiaellátás, ám ma már van olyan vásárlói réteg, amelynek ez fontos igény.

A klímaváltozás társadalomra gyakorolt közvetett hatásai im­már két éve a mindennapjaink legmeghatározóbb részét képezik. A világháborúk óta nem alakította át semmi ilyen mértékben az emberek életét. Természetesen a Covid-19 pandémiáról van szó, amely szigorú értelemben közegészségügyi katasztrófahelyzetet teremtett, de a klímaváltozástól, illetve az ember és a környezet viszonyától elválaszthatatlan. Kérdés, hogy az elmúlt két évben új normává vált megváltozott társadalmi szokások mennyire lesznek tartósak.

„A covid legszembetűnőbb hatása, hogy helyben maradásra kényszerítette az embereket. A határzárak, illetve a bizonytalanság miatt elmaradtak a korábban megszokottá vált utazások. De a nemzetközi szállítás, vagyis az áruk mozgása is nehézke­sebbé vált – összegez András Ferenc. – Ez hosszú távon azt eredményezheti, hogy az emberek a helyi termékeket fogják jobban preferálni, és ők maguk is igyekeznek helyben maradni. Ugyan­akkor a klíma­változás egyéb hatásai miatt ezzel ellentétes kényszerek is kialakul­hatnak, vagyis nagy nép­tömegek kerekedhetnek fel, hogy a lakhatat­lanná váló korábbi lak­helyükről máshova költözzenek.”

A klímaváltozás által előidézett migráció eltérő formát fog ölteni a vándorlók társadalmi és vagyoni státusza szerint. A tehetősebbek a pénzüket használva igyekeznek majd státuszt vásárolni egy másik országban. A szegényebbek nem válogathatnak majd az eszközök­ben, és őket nem is fogják tárt karokkal várni a cél­­országban. Az egyre nagyobb számban betelepülők, különösen, ha markánsan eltérő kultúrájú országból érkeznek, átalakíthatják a célország társadalmi közegét. Ez minden­képpen kulturális, vallási és akár politikai változáso­kat fog előidézni. Akkor is, ha az intenzívebbé váló immigráció, vagyis beköltözés miatt nem alakulnak ki erősebb társadalmi feszültségek.•