Inno-tér
2023. március 16.

Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj

Már elérhető a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj idei pályázata, amelyre 2023. április 3-ig várják a fiatal alkotók, tervezők és designelméleti szakemberek jelentkezéseit. A hathónapos, bruttó 1,2 millió forint értékű ösztöndíjra 35 évnél fiatalabb, szakirányú diplomával rendelkező, Magyarországon tevékenykedő alkotók, designerek jelentkezhetnek.


A 35 éve alapított Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj célja, hogy segítse a fiatal formatervezők szakmai fejlődését, piacra lépését, elhelyezkedését vagy akár saját márkájuk megalapítását – ezzel is hozzájárulva a magyar tárgy- és környezetkultúra fejlesztéséhez, a hazai gazdaság versenyképességének növeléséhez.

A féléves program szakmai támogatást, mentorációt, vállalati együttműködést, védett környezetű piaci tapasztalatot nyújt a pályakezdőknek. „A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2021-ben végzett felmérést több mint 100 magyarországi vállalatvezető körében a design alkalmazásáról cégük működésében. A válaszokból az derült ki, hogy a vállalkozások mintegy 15 százaléka alkalmazza a tervezési módszereket a működésének minden területén. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy minél több tapasztalattal rendelkezik valaki a design alkalmazásának területén, annál inkább hajlandó befektetni abba. Ösztöndíj pályázatunk éppen abban segíthet a vállalkozásoknak, hogy lássák, mik lehetnek az aktuális trendek, illetve kik azok a feltörekvő designerek, akiket esetleg ők maguk is alkalmazhatnak a jövőben” – emelte ki a felhívás kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke.

Az ösztöndíjprogramban az ösztöndíjasok ingyenes iparjogvédelmi és szerzői jogi továbbképzésben is részesülnek. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelten fontosnak tartja a szemléletformálást, hogy a fiatal magyar designerek is megismerjék, miért fontos az IP-védelem, hosszú távon milyen előnyökkel jár, ha tudatosan védik termékeiket.

A pályázatok elbírálásának szempontjai a pályázó szakmai alkalmassága, felkészültsége és a formai követelmények betartása mellett: a program újszerűsége, hazai és nemzetközi relevanciája; szakmai és pénzügyi megvalósíthatósága, versenyképessége; várható eredménye, szakmai, társadalmi és gazdasági jelentősége, valós problémafelvetésen alapulása és komplex megoldás kínálása a fenntarthatóságot szem előtt tartva.

Idén is lehetőség nyílik arra, hogy az önálló tervezői vagy kutatási projekt mellett a jelentkezők gyártói együttműködésben kiírt témákban is pályázzanak. A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. – Nemzetközi Kerámia Stúdió által kiírt témában Kecskemét város reprezentációs ajándéktárgyának tervezése a feladat, melyet a város vezetése ajándékba adhat kiemelt személyek, delegációk számára. A tárgynak szimbolikusan magában kell hordoznia a város múltját és jövőjét, Kodály Zoltán (zene) és Katona József (irodalom) szellemiségét, Kecskemét szecessziós építészetét is.

Szakmai partnerként a Maform is csatlakozik a programhoz, így akár az általuk megadott feladat is választható. Az ember és az AI közös tervezésű tárgya témakörön belül arra kell keresni a választ, hogyan lehet bevonni a mesterséges intelligenciát (MI) egy később valós személyek által használt, funkcionális tárgy megalkotásába. A feladat célja, hogy egy olyan prototípus szinten megvalósítható használati tárgy, eszköz készüljön, amelynek tervezésében indokolt és szerves része van az MI-nek is.

A pályázatokat idén is neves szakmai zsűri bírálja el. A bírálóbizottság tagjai Koós Pál formatervező, az ösztöndíjbizottság elnöke; Hefkó Mihály belsőépítész; Hosszú Gergely designer; Kele Ildikó kötöttanyag és öltözéktervező; Mascher Róbert formatervező; Somogyi Krisztina építettkörnyezet-kutató, építészetkritikus; Szigeti G. Csongor tervezőgrafikus; Wilheim Gábor, a Magyar Bútor és Faipari Szövetség (Fabunio) elnöke.

Az ösztöndíjprogram meghirdetéséről és lebonyolításáról a Magyar Formatervezési Tanács Irodája gondoskodik, finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft.

Az ösztöndíj pályázat részletes kiírása, és egyéb információ ITT érhető el.

A pályázatokat 2023. április 3-ig várja a Magyar Formatervezési Tanács Irodája, elektronikus úton a moholyosztondij@hipo.gov.hu e-mail címen.

Forrás: SZTNH

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka