Inno-tér
2022. október 10.

Elismerés középiskolai tanároknak

Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről elnevezett, jelentős pénzjutalommal járó tanári díjat alapított a BME mellett működő Pro Progressio alapítvány.


A Pécsi Eszter Középiskolai Tanári Díj alapításával az alapítvány ösztönözni és bátorítani kívánja a középiskolás lányokat a műszaki és természettudományi pályák választására, példaképül állítva számukra Pécsi Eszter életútját, illetve elismerésben részesíti azokat a kiemelkedő középiskolai tanárokat, akiknek meghatározó szerepük van tanítványaik pályaválasztásában és egyetemi tanulmányokra történő felkészítésében.

Az alapítvány közel 15 éve részesít elismerésben olyan kiemelkedő középiskolai tanárokat, akik a műszaki és természettudományi pályákra eredményesen készítik fel a diákjaikat úgy, hogy azok magasabb szintről indulhassanak a diplomához vezető úton.

A 2022-ben először kiadandó Pécsi Eszter Középiskolai Tanári Díjat elnyerő pedagógusok diákjai emelt szinten érettségiznek, hazai és nemzetközi tanulmányi és szakmai versenyeken vesznek részt, szerepelnek eredményesen. Az elismerésben részesülő pedagógusok aktív tananyagfejlesztők, közösségépítők , új ismeretek és módszerek fejlesztői és terjesztői.

Sajnos a tanulmányaikat a felsőoktatásban megkezdő diákoknak még a negyede sem választja a műszaki-és a természettudományi szakokat, és ezen belül különösen alacsony a nők száma. Nagyobb arányú részvételük elengedhetetlen hazánk gazdasági versenyképességének fokozásában.

Míg Európában elsőként Svájcban, 1871-ben nyílt meg a műszaki felsőoktatás a nők előtt, Magyarországon 1895-ben engedélyezték először nők felvételét egyetemekre, kivéve a jogi és a műszaki területet. Ez utóbbi korlátozás feloldására csak az 1918. december 7-én kiadott kultuszminiszteri rendelettel került sor.

Pécsi Eszter.

Pécsi Eszter 1915-1918 között a berlin-charlottenburgi Technische Hochschule hallgatója volt, de tanulmányait már a Műegyetemen fejezte be, Oklevelét 1920. március 8-án, a nők közül elsőként vette át. A diplomaátvétel 100 éves évfordulója alkalmából termet neveztek el róla a BME Központi épületében.

Szorgalom, bátorság, együttműködés és humor jellemezte az első magyar mérnöknő, Pécsi Eszter életét, aki statikus mérnökként az első fővárosi vasbeton épület tervezője, önálló mérnöki iroda első női alapítója volt. 1958-ban külföldre távozott. 1965-ben elnyerte „Az év legjobb statikusa” címet azért a különleges alapozási módszerért, amelyet a Hudson folyó partján épülő toronyházak építéséhez fejlesztett ki.

Mind a teremelnevezés, mind az új középiskolai tanári díj neve ösztönözni és bátorítani kívánja a középiskolás lányokat a mérnöki pálya választására, példaképül állítva számukra az első magyar mérnöknőt, illetve kifejezi az egyetem elkötelezettségét a pedagógusok munkájának megbecsülésére. Hangsúlyozza továbbá azt is, hogy a tudományos munkában és kutatásban ugyanolyan karrierlehetőségek állnak a nők, mint a férfiak előtt.

A Pécsi Eszter Középiskolai Tanári Díj első átadására 2022. novemberében ünnepélyes keretek között kerül sor, melyre meghívást kapnak mindazon szervezetek és személyek, akik elkötelezettek a férfiak és nők esélyegyenlőségének megvalósításáért.

Forrás: BME

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka