Versenyképesek a legnehezebb terepen is

A gyógyszeripari hatóanyagokat és vegyipari alapanyagokat fejlesztő és előállító cég mára jelentős tényezővé vált Európában. A Soneas-cég­csoport ügyvezetője Répási József, az általa alapított vállalkozás folyamatosan nőtt az elmúlt huszonnégy évben.


A cég 1996-ban alakult meg, eredetileg Ubichem néven.

– A nemzetközi piacra kijutni mindig nehéz, egy magyar cégnek pedig különösen az, és 1996-ban még komoly előítéletek voltak a kelet-európai országokkal szemben. Hatalmas segítséget jelentett tehát, hogy egy olyan angol kereskedelmi céggel közösen indítottuk el a vállalkozást, amelyik több mint húsz éve jelen volt azon a piacon, ahová mi is szerettünk volna bekerülni. Az, hogy egyből külföldi partnerekkel kezdtünk el dolgozni, azt is jelentette, hogy azonnal a nemzetközi piacon kellett megmérettetni magunkat, így megtanultuk, hogy a legnehezebb terepen legyünk versenyképesek. Közben folyamatosan fejlődtünk, jelenleg közel kétszáz alkalmazottunk van, és az éves forgalmunk hétmilliárd forint körül lesz idén, ami nagy ugrást jelent a 2019-es négy és fél milliárdhoz képest.

Munka a nagytétényi gyáregységben
Mi volt a névváltoztatás oka?

– Az, hogy megkülönböztessük magunkat a régi társaságtól. 2008 és 2011 között kinőttük a partnerséget a Ubichem-mel, amely egy hagyományos, tíz-húsz főt foglalkoztató angol kereskedőcég maradt, miközben nálunk folyamatosan nőtt a munkatársak létszáma. Piaci oldalról egyre nyilván­valóbb igény mutatkozott arra, hogy növeljük a termelőkapacitásunkat. Volt ugyan egy kísérleti üzemünk, de hiányzott a komolyabb termelőkapacitás, és ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, jelentős befektetésekre volt szükség. Ez meghaladta a Ubichem képességeit, ezért az eladás mellett döntöttek, mi pedig olyan partnert kerestünk, akivel tovább tudunk fejlődni. Végül is egy magánbefektető és egy intézményes befektetési alap szállt be azzal a céllal, hogy fejlesszék a céget, és néhány évvel később haszonnal érté­kesít­sék a megvásárolt üzletrészt. Ebben az időszakban egy nagyon intenzív növekedési szakaszba léptünk. 2011-ben megvásároltuk a Chinoin volt nagytétényi gyáregységét, egy romos állapotban lévő iparterületet, ahol elkezdtünk egy felújítási programot. A még működő kémiai szintetikus üzletág maradványait vettük át, ami egy 65 ezer négyzetméteres területet, és az ott dolgozó körülbelül hetven főt jelentette. Mindezek miatt dön­töttünk úgy 2015-ben, hogy megváltoztatjuk a cég nevét, amely így a Ubichem helyett Soneas lett.

Minőség-ellenőrzés
Ezzel három telephelyük lett?

– Igen. A Berlini Ipari Parkban vannak a kutató-fejlesztő laboratóriumaink, az Illatos úton működő kísérleti üzemünkben gyógyszerhatóanyagokat állítunk elő kísérleti célokra, valamint ott található a cég központja is; Tétényben pedig a nagy volumenű gyártás zajlik, körülbelül 200 ezer liternyi kapacitással tudunk előállítani gyógyszeripari és vegyipari alapanyagokat. A cég ekkor jutott el arra a pontra, hogy a korábbiaknál is gyorsabban tud növekedni, ami jól látszik a tavalyi és az ez évi forgalmunkból is. Ezért a pénzügyi befektetők elérkezettnek látták az időt, hogy értékesítsék a cégben lévő tulajdonukat, és olyan vevőt kerestek, amelynek a tevékenysége illeszkedik a Soneaséhoz. Végül a már száz éve létező, jelenleg egy indiai tőzsdei cég, valamint egy nemzetközi befektetési alap tulajdonában lévő UQUIFA generikus gyógyszergyártó vásárolta meg a Soneast.

Speciális katalizátorok előállítása
Ez azt jelenti, hogy a gyógyszeripari és vegyipari alapanyagok kutatás-fejlesztésén és a kísérleti stádiumban lévő gyógy­szer­hatóanyagok előállításán túl ma már képesek nagy mennyi­ségű alapanyag gyártására is? Melyik területet tartja a legizgalmasabbnak?

– Vegyészként nagyon szeretem a fejlesztést, de ez nem elég egy kutató-fejlesztő cég stabil működtetéséhez, ezért volt helyes döntés, hogy a nagy volumenű termelés irányába léptünk tovább. Tétényben, az új telephelyen csak intermedie­reket állítunk elő, azaz gyógyszer- és vegyipari alapanyagokat, a UQUIFA-nál van lehetőség a gyógyszerhatóanyagok elő­állítására. A nagy változást az hozta a cég életében, hogy több olyan projekt, illetve termék is piacra került, amelyeknek korábban részt vettünk a fejlesztésében, és most ipari mennyiséget állítunk elő az ezekhez szükséges alapanyagokból. Öt év alatt több olyan vevőnk is lett, akiknek az éves rendelésállománya meghaladja az egymilliárd forintot. Öt éve meghoztunk egy másik fontos stratégiai döntést is: a ter­mék­palettánk bővítésébe fogtunk. A 2010-es évek elején indult az együttműködésünk például az akkoriban még amerikai XiMo céggel, mely a kutatás-fejlesztését Magyarországon végezte. Speciális katalizátorok előállítására kötöttünk együtt­működési szerződést, de nemcsak előállítjuk, hanem használjuk is ezeket a katali­zá­to­ro­kat. A cég egyik alapítója, Richard Schrock ennek a fantasztikus technológiának a ki­fejleszté­sé­ért kapott Nobel-díjat 2005-ben, és mi vagyunk az egyike azon cégeknek a világon, amelyek a legnagyobb méretben végzik azt a metatézis nevű kémiai reakciót, amelyet ezzel a katalizátorral lehet megvalósítani. Idén körülbelül 40 tonnányi terméket állítunk elő ezzel a technológiával, jövőre megduplázzuk ezt a mennyiséget, és 2022-ben várhatóan már 150-200 tonnát fogunk tudni gyártani. Több olyan irány is elindult a cégen belül, amivel jelentős növekedést tudunk elérni. Például tavaly hosszú távú szállítási szerződést írtunk alá egy dán gyógyászati segédeszközöket gyártó céggel. Szépen haladnak a gyógyszeripari fejlesztéseink is. 2004-ben egy spanyol gyógyszergyár antihisztamin-jelölt­jének a fejleszté­sé­ben vettünk részt, és büszke vagyok rá, hogy tavaly megkeresett ez a gyógy­szer­gyár, hogy kereskedelmi méretben szállítsuk a gyógyszermolekula alapanyagait. Az utóbbi hónapokban hetente keresnek meg a világ minden részéről vállalatok, köztük japán cégek is, amelyek szeretnének termékeket, kutatás-fejlesztési szolgáltatásokat rendelni, vagy akár beruházni is ebben a régióban. Gyorsan bővülnek amerikai partneri kapcsolataink is.

A kísérleti üzemben
Milyen tulajdonságokat keresnek a vállalatok egy szerződéses gyártó partnernél?

– Személyre szabott szolgáltatást várnak tőlünk, és őszinteséget, hogy megbízhassanak bennünk. Elég sokan a partnereink közül startupok, amelyeknek van egy célmolekulájuk, amelyet sikerre kell vinni, ezen múlik a cég jövője. Huszonnégy év alatt az a kép alakult ki rólunk, hogy egy megbíz­ható szolgáltató vagyunk, időre szállítjuk, amit megígértünk. Megrendelőink abban is bízhatnak, hogy nem szivárognak ki információk a szellemi tulajdonukról, hiszen a legféltettebb kincsük az, amivel dolgozunk. Továbbra is érvényes cégünk két szlogenje: customers first and problems first.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka