2020. április 6.

Szerző:
Kerékgyártó Attila, projektvezető

Fotó:
Rostás János László

Újabb országhatár-kapcsolat az M85-ös fejlesztésével

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. még 2017. július 13-án hirdetett eredményt az M85-ös gyorsforgalmi út Csorna II.–Sopron-kelet–Fertőrákos csomópont közötti szakaszok kivitelezése és a kiviteli tervek elkészítése tárgyában. A kiírt közbeszerzési eljárást négy szakaszban szerződte le a NIF Zrt. a vállalkozókkal, e munkák előrehaladása azóta is folyamatos. A szerződések teljesítési határideje 2020. december 31., a jelenlegi kivitelezés ismeretében a forgalomba helyezésnek műszaki akadálya előre láthatóan nem lesz, a gyorsforgalmi hálózatba a térség és a hűség városa integrálódhat.


Az M85-ös gyorsforgalmi út határig történő megépí­tése érdekében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. „Vállalkozási szerződés az M85 autóút Fertőrákos csomó­pont–Sopron oh. szakasz a meglévő 84. számú főúti határ­átkelőhelyhez történő ideiglenes visszakötéssel, valamint a 8647. jelű Sopron Ény-i elkerülő út kivitelezése és a kiviteli tervek elkészítése” elnevezésű projektre 2018. szeptember 20-án (2018/S 181-409277 hivatkozási számmal) ajánlati felhívást tett közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában nyílt közbeszerzési eljárás megindításával. A közbeszerzési eljárás értékelési szempontjai alapján nyertes ajánlattevőként az SDD Konzorciumot választották ki. A Konzorcium három cégből áll (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.), a vezető tagja a Dömper Kft. A mérnöki feladatokat a NIF Zrt. saját szervezeti felállásában, úgynevezett belső mérnöki rendszerben teljesíti. A vállalkozási szerződés 2019. június 14-én hatályba is lépett, a szerződésben vállalt határidő a hatálybalépéstől számított 60 hónap, azaz 2024. június 30., figyelembe véve a szerződés értelmező rendelkezésében foglaltakat.

A szerződés tartalmazza az M85-ös gyorsforgalmi út Fertő­rákos csomópont–Sopron országhatár közötti szakasz: 3,95 kilo­méter 2 × 2 sávos gyorsforgalmi út, beleértve a Bécsi dombi, 780 méter hosszúságú alagút, valamint a 8647. jelű ~4 kilométer hosszú 2 × 1 sávos 7,50 méter burkolatszélességű Sopron északnyugati elkerülő út építéséhez szükséges kiviteli tervek elkészítését, továbbá a kivitelezés megvalósítását, mintegy 44 milliárd forint vállalkozói díjazással, 2 százaléknak megfelelő összegű tartalékkeret biztosítása mellett.

V. építési szakasz: M85-ös gyorsforgalmi út Fertőrákos–Sopron országhatár szakasz, a 8647. jelű Sopron Ény-i elkerülő úttal

Az SDD Konzorcium feladata, hogy az építéshez szükséges ki­viteli terveket elkészítse, és azokat a Mérnökkel és a Megbízóval jóváhagyassa, valamint a hiányzó vagy időközben lejáró engedélyeket megszerezze. A tényleges kivitelezési munkák csak és kizárólag jóváhagyott kiviteli tervek birtokában indulhatnak meg. Az előkészítés különösen izgalmas és nagy körültekintést igényel a műtárgyak és főleg az alagút tekintetében, mert ezek tervezése és engedélyezése a teljes projekt ütemtervének kritikus útját jelenti.

Az M85–84-es sz. főút forgalmi csomópont Nagycenknél és a Magyar Közút üzemmérnökségi telepe (Légi fotó: Bernáth Benjámin)

A hazai jogszabályi környezet jelenlegi alkalmazása a 30 méternél nagyobb szabad nyílású műtárgyak és az alagút esetében a munkavégzés megindítását a kiviteli tervek hatóság általi jóváhagyásához köti.
Az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012. (V. 10.) Korm.rendelet hatályos rendelkezése csak a nagy műtárgyak körében engedi meg az ütemezett tervjóváhagyást, így a rendelet módosítása indokolttá vált az infrastruktúra-beruházások gyakorlatában fel­merült probléma megoldása miatt. Nagyszabású infrastruktúra-­be­­ruhá­zások – nagy műtárgyak, alagutak – esetén elengedhetetlenül szükséges, hogy a kivitelezés során műszakilag elkülöníthető, de egymásra épülő munkafázisokat a kiviteli tervek készítésének időszakában szakaszosan tervezzék, engedélyezzék. A jogszabályi módosítás lehetővé teheti, hogy hasonlóan a 30 méter szabad nyílást meghaladó hidak építéséhez, az alagutak esetén is a műszakilag elkülöníthető munkafázisok kiviteli tervei külön-külön is jóváhagyhatók legyenek. Ilyen eset tipikusan a hagyományos fejtett technológiával épített alagutak ideiglenes és végleges megtámasztásá­nak tervei, amelyek mind fizikailag, mind funkciójukban elkülöníthető részegységet képeznek. Hasonlóan a fentihez, az alagutak szerkezeti kiviteli tervei, valamint a későbbi időpontban beépítendő elektromos és gépészeti berendezések szakági tervei a kidolgozást illetően elkülöníthetően tervezendőek és engedélyezhetőek.
A folyamatban lévő jogszabály-módosítás – amely előre láthatóan áprilisban hatályossá válhat – a biztonságot is növelni fogja, tekintettel arra, hogy az alagút fejtése során a geológiai viszonyok részletesen megismerhetőek lesznek, így a szakaszos kiviteli tervek készítése és jóváhagyása lehetővé teszi a végleges megtámasztó szerkezet geotechnikai-statikai terveinek pontosítását, véglegesítését. Természetesen a szakaszos tervleadás és hatósági jóváhagyás feltétele kell legyen a megfelelő szakági egyeztetések lefolytatása, elkerülve az esetleges későbbi tervmódosítás kockázatát.

Gerenda beemelése a B. 797. jelű műtárgy D támaszközében

Mint minden tervezési és kivitelezési tárgyú szerződés teljesítése során, az M85-ös gyorsforgalmi út V. szakasza esetében is a bázisdokumentáció elkészítésével, azon belül is az organizációs terv véglegesítésével, a tervezési feladatok beindításával, az előkészítő helyszíni munkák megkezdésével lehetett a projektet elindítani. A térség településszerkezetét és úthálózatát ismerve, ezt összevetve a rendelkezésre álló anyagnyerő helyekkel, a Konzorciumnak arra kellett az organizációs tervét és a projekt ütemezését összeállítani, hogy a felvonulási út, a nagy tömegű anyagszállítás – a korábbi szakaszokhoz hasonlóan – nyomvonalon fog történni, ami azt eredményezi, hogy a nyomvonal nyugati oldalára az alagút egyik járatán, annak elsődleges szerkezetének megépítését követően lehet átjutni. Természetesen a vállalkozó a Mérnök bevonásával vizsgálja a lehetséges alternatív anyagnyerő helyeket, van is potenciális bánya, de az organizációs terv előírásainak való megfeleltetés még sok adminisztrációs feladatot kíván. Addig is minden erőforrás az alagút keleti portáljának megközelítését biztosító, a nyomvonal első 1 kilométeres szakaszának tervi és helyszíni előkészületei érdekében kap prioritást.

Aszfalt alap- és kötőréteg fektetése az M85-ös főpályán

A környezetvédelmi monitoringvizsgálatok már elkészültek, a területszerzés szinte teljes mértékben megtörtént, ahol nem, ott a vállalkozó rálépési és előmunkálati engedéllyel rendelkezik a tulajdonostól. A geodéziai alapponthálózat kiépült, a régészeti érintettség nélküli keleti oldalon a lőszermentesítés, bozót- és cserje­irtás, valamint a humuszolás befejeződött, így a munkaterület fizikálisan is összeolvad a kapcsolódó IV. szakasz nyomvonalával. Természetesen a kivitelezés jóváhagyott tervek és kiegészítő dokumentumok mérnöki jóváhagyásával, részleges munkakezdési engedéllyel történik. Márciusban megkezdődött a földmunka, az alagút elő­bevágásának és az ideiglenes portálrézsű kialakításának érdekében, hogy a felvonulási terület és az alagút keleti portálán keresztül a konkrét járat fejtése megkezdődhessen. Ezen a területen alakítják ki az alagút építéséhez tartozó felvonulási területet, annak minden szükséges ideiglenes létesítményével, energia és közmű betápjával, de még a szakmai folyamatok iránt érdeklődő kollégák érdekében felépítendő látogatóközpont is.

Gerenda beemelése a B. 797. jelű műtárgy C támaszközében, a Sopron–Győr vasútvonal mellett

A jóváhagyott ütemterv szerint 2020 nyarának végén az alagút bal oldali járatának fejtése megkezdődhet, s előre láthatóan folyamatos kivitelezés mellett, egy évig történő elsődleges szerkezet beépítésével érhető el a nyugati portál.
A kiviteli tervek jóváhagyásának hatósági jogkörébe utalt első tervcsokra az elsődleges szerkezet kialakításának és az ideiglenes biztosítás kiépítésének lőttbetonos biztosítási eljárással készülő dokumentáció, amely 2020. március végére már teljeskörűen elkészült. Ennek általános lépései – a technológia rövid ismertetésén keresztül – a következők:

  • Előbiztosítás kiépítése: amennyiben szükséges, a főte stabilitásához első lépés az előbiztosítás kiépítése előtűző nyárs, injektált acélcső, esetleg pátrialemez segítségével.
  • Főte fejtése: ezután kezdődhet az alagút főtéjének a kiviteli tervek szerint megadott hosszban történő fejtése. A fejtett profilnak a biztosítási osztály szerinti minimumvonalat el kell érnie, helyet biztosítva a lőttbeton héjnak és a talaj alakváltozásainak. Ebben a lépésben szükséges a homlok és a fejtett hossz geológiai feltérképezése, ha a talaj ehhez kellően állékony.
  • Főte biztosítása: a főte ideiglenes biztosítása biztosítási osztály szerint több lépésben történik. Elsőként egy vékony lőttbeton védőréteg felhordása szükséges, mely a későbbi munkarészeket végzők számára védelmet biztosít. Ezután következhet a külső hegesztett háló rögzítése, majd a háromövű rácsos tartó (HRT) beállítása és kiékelése a védőréteghez. A technológiai folyamat a lőttbetonos biztosítás fennmaradó vastagságának elhelyezésével folytatódik, amennyiben szükséges, a belső hegesztett háló rögzítésével.
  • Mag és ellenbolt fejtése: a főtétől a kiviteli terveken részletezett távolságban következik a mag és ellenbolt fejtése, mely a kivitelező preferenciája szerint külön is elvégezhető. Általában a mag és ellenbolt egy lépésben megtett fejtési hossza a főte egy lépésben megengedett fejtési hosszának kétszerese. Ebben a lépésben szükséges a homlok és a fejtett hossz geológiai feltérképezése, ha a talaj ehhez kellően állékony.
  • Mag és ellenbolt biztosítása: a főtéhez egyező lépésekben kell kialakítani, kivéve, hogy az ellenboltban nem helyeznek el HRT-t.
  • Monitoringeszközök installálása: az alagúthomlok továbbépítése előtt szükséges az elmozdulás mérőpontjainak, illetve az ellenbolt megfigyelési rendszerének kihelyezése. Ez biztosítási osztály szerint történhet a főtében (ha az ellenbolt azonnali zárása nem szükséges), illetve a mag és ellenbolt biztosításának kiépítése után.
  • Geotechnikai és víztelenítő előfúrás: az alagútszerkezet kiépítése után, lehetőség szerint egy keresztmetszetben szükséges a kiviteli terveken megadott hosszúságú geotechnikai és víztelenítő előfúrások készítése. Ezek bemeneti adatot szolgáltatnak a biztosítási osztály meghatározásához, illetve a víztelenítési rendszer kiépítéséhez.
  • Ideiglenes földvisszatöltés: munkagéppel való ráhajtás előtt biztosítani kell az ellenbolt felett az ideiglenes földvisszatöltés kialakítását fejtett anyagból, melynek minimumvastagsága olyan kell legyen, hogy a forgalom az ellenbolt biztosításában kárt ne okozhasson.
    Az alagút kitörési (elméleti fejtési) szelvényének geometriája

A Konzorcium elképzelése szerint 2020-ban az összes kiviteli terv elkészülhet, és teljeskörűség esetén a szükséges mérnöki, megrendelői és hatósági jóváhagyásokkal véglegesítendők. Ter­mé­sze­tesen a projekt legizgalmasabb része – legyen az tervezés vagy a konkrét kivitelezés – az alagút komplett szerkezetének véglegesítése és megépítése. A másodlagos szerkezet kialakítása után a belső beépítés integrált rendszerének kialakítása és installálása, az irányító központba történő bekötése és beüzemelése számos izgalmas feladatot támaszt a projektben részt vevő kollégák elé, amiről akár írott formában, akár a látogatóközpontban folyamatos tájékoztatás elvárt feladat.

Az alagút általános kereszt­metszeti kialakítása végleges állapotban

Az M85-ös gyorsforgalmi út fejlesztése és határidőre történő átadása, a térség és Sopron Megyei Jogú Város bekapcsolása a gyorsforgalmi hálózatba régóta várt beruházás. A gyorsforgalmi út Csorna II.–Sopron-kelet–Fertőrákos csomópont közötti szakaszainak 2020 év végi átadása már önmagában is minden bizonnyal kiemelkedően pozitív társadalmi, gazdasági és közlekedéspolitikai hatású lesz. A projekt hálózatfejlesztésre gyakorolt hatása teljeskörűen az autóút Fertőrákos csomópont–Sopron oh. közötti szakaszának átadásával érvényesülhet majd, bízva abban, hogy a bilaterális szakértői egyeztetések addigra a határmetszéspont tekintetében is végleges nyugvópontot rögzítenek.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka