A csatornázatlan területeken keletkező szennyvíz­nek mi a sorsa? A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víz­tudo­mányi Karának szakemberei, Vadkerti Edit, a Víz­ellátási és Csatornázási Tanszék vezetője, Knisz Judit tudományos főmunkatárs és Karches Tamás, a Vízépítési Tanszék vezetője szerint a csatornahálózattal nem ellátott területeken a tisztított szennyvíz helyben tartása a cél.

Milyen a szennyvíztisztítás helyzete hazánkban? Az 1990-es években megvalósult közüzemi vízellátás kiépítését követően hogyan változott a csatornázottság mértéke?

Knisz Judit: Az 1990-es évek elején a lakások közel 90 százaléka már rendelkezett vezetékes ivóvízzel, azonban a csatornázottság mértéke csupán 40 százalékos volt. Napjainkra ez az arány, több ütemben és többféle finanszírozás mellett, lényegesen meg­emelkedett. A rendelkezésre álló KSH-adatok szerint a csatornázottság mértéke 2019-ben több mint 83 százalék volt, ami jellemzően a tízezer lakos egyenértékű (LE) vagy ennél nagyobb településeket foglalja magában. Az elmúlt körülbelül tíz évben azonban elindult egy folyamat, amelyet az Európai Unió is támogat: kötelezettséget vállaltunk a kétezer LE feletti, de tízezer LE alatti települések csatornahálózatának a kiépítésére. Ugyanakkor szintén fontos a szennyvíztisztítás megoldása a kétezer lakos egyenérték alatti településeken.

Hol indokolt a decentralizált, egyedi szennyvízkezelési megoldások kialakítása?

Vadkerti Edit: A decentralizált szennyvízkezelésnél a központi gondolat a szennyezés helyben történő ártalmatlanítása. Egyedi szennyvízkezelés olyan helyen ajánlott, ahol nincs centralizált központi telep, és más településhez a csatlakozás gazdaságosan nem meg­oldható. A jelenlegi gyakorlat szerint az egyik megoldás, ha elszállítják a szennyvizet a legközelebbi telepig. Ahol ez nem megvalósítható, a tulajdonos a keletkezett szennyvizet helyben kezeli, vagy több ingatlan esetében például csoportos kiszolgálású kisberendezés is alkalmazható. Magyarországon is vannak olyan települések, ahol működik ugyan köz­ponti szennyvíztisztító, de a település egyes részein még nem történt meg a csatorna­hálózat kiépítése, vagy gazdaságosan nem kivitelezhető, viszont a tulajdonosok csak akkor kaphatnak lakhatási engedélyt, ha megoldják a szennyvízkezelést. Ott, ahol hosszú távon sem tervezik csatornahálózat kiépítését, a problémát kislétesítmények vagy kis­berendezé­sek telepítésével lehet megoldani. A szennyvíztisztítás költségének 80 százalé­kát a csatorna­hálózat építése és üzemeltetése teszi ki, ezért nem gazdaságos mindenhol nagy csatorna­hálózatot kiépíteni.

Melyek a szennyvíztelepi hatékonyságot leginkább befolyásoló tényezők? Mit kell figyelembe venni a tervezésnél?

Karches Tamás: Elsősorban a terhelést, valamint annak a változását kell megnézni. A szennyvíz mennyisége és minősége egy napon belül is változik. A vízhasználat főleg a reggeli vagy esti órákra összpontosul, ami ugyanúgy nagy terhelést jelent a tisztítóműben, mint a kisberendezésben, és a rendszernek ezeket a csúcsokat is tudnia kell kezelni. A terhelés mellett számít az évszakos állandóság is. Nem mindegy, hogy folyamatosan, vagy csak időszakosan lakják az épületet, mert egyedi kisberendezések esetén a szenny­vizet tisztító baktériumok elpusztulhatnak, ha hónapokig nem használnak például egy nyaralót vagy üdülőtábort, ezért minden alkalommal újra kell indítani a rendszert.

A kis terhelésű szennyvízrendszerek és az egyedi szennyvíztisztító létesítmények hatékonyságán mivel lehet javítani?

K. T.: Már a tervezésnél figyelünk arra, hogy minél hatékonyabb legyen a szennyvízkezelés, ami alapvetően az elfolyó tisztított víz különböző szennyvízalkotóinak – mint a nitrogén vagy a foszfor – alacsony szinten tartását jelenti. Tehát ahhoz, hogy minél kisebb környezeti terhelést okozzon az, amit a befogadóba: vízbe, talajba juttatunk, folyamatosan figyelni kell a szennyvíz szervesanyag- és növényi tápanyagtartalmát. Ezenkívül a patogének, gyógy­szer­­maradvá­nyok monitorozása is fontos, ugyanis a kezelt szennyvíz fertőző­­képes­sége alapvetően meghatározza a további fel­használást, például azt, hogy öntözésre alkalmas-e.
K. J.: A szennyvíztisztítást követő két alapvető kérdés: egyrészt, hogy mi történik a berendezésből kikerülő tisztított szennyvízzel, másrészt az iszapkezelés módja. Magyar gyártó fejlesztése például egy iszapzsákos technológiával készült kisberendezés, ahol a tulajdonos egyszerűen kiveszi a berendezésből a keletkezett iszapot, amit komposztálást követően kiszórhat a bokrok, fák gyökereihez. Egyéb esetekben szippantás szükséges, tehát az iszapot el kell szállítani. Komoly nehézséget jelenthet egy adott településnek vagy a tulajdonosoknak, hogy mit kezdjenek az iszappal. Ez egy olyan probléma, amit meg kell oldaniuk. A kezelt szennyvíz sok esetben szikkasztásra vagy felszíni befogadóba kerül. Egy másik felhasználási lehetőség a tisztított szennyvízzel történő öntözés, de Magyarországon, főleg kisberendezések esetén, még nincs sok tapasztalatunk erről, ehhez még további szabályozásra lenne szükség. A nagy szennyvíz­tisztító telepeknél vizsgálják a kifolyó víz mikroorganizmus-tartalmát, ez azonban egyedi kisberendezéseknél nem megoldható, ezért úgy kell kezelni a vizet, mintha fertőző forrás lenne. Még ha határérték alatti is a mikro­organizmusok száma az elfolyó tisztított vízben, mivel nem tudjuk folyamatosan monito­­rozni, nem javasolt a felszíni öntözésre való felhasználása. A Karunkon folynak ezzel kapcsola­tos kutatá­sok, vizsgáltuk például, hogy a tisztított víz tározása milyen hatással van a minőségére. Egy eset­tanulmányból az derült ki, hogy a tárolás lényegesen javítja a tisztított szennyvíz minőségét, részben a szerves­anyag-tartalom szempontjából, ugyanis a tározás során a káros szerves anyagok lebontása folytatódik, illetve a patogén mikro­organizmu­sok száma is jelentősen csökken.

A fejlesztéseknél elsőbbséget élveznek a nagyobb környezeti terhelést okozó nagy és közepes települések? Az uniós átlaghoz viszonyítva hogy állunk ezen a területen?

V. E.: Elindult egy folyamat, amelyet harminc évvel ezelőtt nem tudtunk volna elképzelni. A tízezer LE feletti települések helyzete napjainkra nagyrészt megoldódott, ehhez rendelke­zésre álltak uniós programok, támogatá­sok, források. Most jutottunk el a kétezer LE alatti települé­sek­hez, ahol még nem meg­oldott a szenny­víz­tisztítás. 2020 végén jelent meg az 1868/2020-as kormány­határozat, mely a kétezer LE alatti települése­ken a szenny­víz­tisztítási beruházások meg­valósításának vizsgálatáról és a program elindításáról szól.
Ahogy Magyarországon fejlődött a vidéki turizmus, sok szálloda és panzió nyílt, ahol természetközeli megoldást, például gyökérzónás vagy tavi tisztítást használnak. Számos alternatívája létezik a szennyvízkezelésnek, és a magyar lakosság is egyre tudatosabb ebben a kérdésben. Ilyen szempontból tehát nagyon jók a kilátások és az irányok, viszont vannak lemaradások is, például a jogszabályi háttér sem teljes körű.

Jelent-e problémát az éghajlatváltozás, befolyásolják-e a szennyvíztisztítók működését az időjárási szélsőségek, a ki­ugróan magas csapadékos időszakok?

V. E.: Elsősorban nem a hőmérséklet változása jelenti a legfőbb problémát, hiszen a miénknél melegebb és hidegebb éghajlati viszonyok mellett is megoldható a szenny­víz­kezelés. Persze befolyásolhatja a szenny­víz­tisztítás hatékonyságát, mivel minden mikro­organizmusnak van egy hőmérsékleti optimuma.
K. J.: A klímaváltozás inkább a centralizált szennyvíztisztítóknak okozhat problémát. Az egyesített hálózat révén a hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló csapadék a szenny­víz­tisztítókba kerülve túlterhelést okozhat, és ennek következtében tisztítatlanul juthat ki a telepről a szennyvíz. A globális felmelegedés miatt új mikroorganizmusok jelennek meg, az intenzív esőzések növelik a vizek, köztük a csapadékvíz szerves mikroszennyező-tartalmát, amelynek eltávolítására nem minden esetben képesek a szenny­víz­tisztítók. Ilyen szempontból mondhatjuk, hogy van össze­függés az éghajlat­változás és a szennyvízkezelés között. Ezenkívül meg kell említeni, hogy a klíma­változás folytán a víz­hiányos területeken elő­térbe kerülhet a tisztított szenny­víz hasznosításának lehetősége is.

Kinek a felelőssége és feladata a decentralizált szennyvíztisztító telepek, valamint az egyedi kisberendezések üzemeltetése?

K. J.: Ez egy izgalmas és még nem megválaszolt kérdés, hiszen nem lehet egyetlen felelőst megnevezni. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a legpraktikusabb megoldást a víziközmű-szolgáltatók jelentenék, de egy ilyen döntés előtt azt is érdemes figyelembe venni, hogy ezek a cégek rendkívül túlterheltek és alulfinanszírozottak. Felmerülhet az is, hogy magánvállalkozók végezzék ezt a feladatot. Számos helyen programszinten történik a telepítés, ezekben az esetekben a település önkormányzata pályázik, és egy külsős céget bíz meg az üzemeltetéssel. Az egyedi beruházásoknál jellemzően a tulajdonosok végzik az üzemeltetést. Minden esetben problémát jelent, ha a tulajdonosok nem ismerik az üzemeltetéssel járó feladatokat, például, ha nem tudják, hogy mit szabad és mit nem a lefolyóba önteni, márpedig komoly költségekkel jár, ha a biológiai tisztítást végző mikroorganizmusok elpusztulnak. Az első fontos lépés tehát a tulajdonosok megfelelő tájékoztatása, mivel a felelősség őket is terheli. Ezért is szervezünk konferenciákat, valamint a résztvevők által elfogadható ajánlásokon dolgozunk a Víztudományi Karon és a szakma képviselőivel. Igyekszünk konszenzusos választ adni a többi között arra is, hogy kinek a felelőssége az egyedi berendezések üzemeltetése.

Mit tartanak a legaktuálisabb problémának, illetve milyen feladatokat kellene a legsürgősebben megoldani?

K. T.: Alapvetően a jogszabályi háttér tisztázása lenne a legfontosabb feladat. A szakma kidolgozott műszaki alternatívákat. Elég széles spektrumban léteznek már technológiai megoldások, persze lehet finomhangolni, és szükséges is a helyi adottságoknak megfelelően. A megválaszolandó kérdések közül fontos, hogy kié a felelősség, mikor engedélyezett, illetve milyen esetekben lehet egyedi szennyvíztisztítási megoldásokat alkalmazni. Ehhez szükséges a megfelelő jogszabályi környezet kialakítása.
K. J.: Ezen belül is a támogatási rendszer kialakítása kulcsfontosságú. Ahol települési szinten történtek a beruházások, ott nagyon sok tapasztalat gyűlt össze mind a jogalkotók, mind az önkormányzat, mind a felhasználók oldalán. Nagyon fontos például, hogy megfelelő minőségű kisberendezések kerüljenek telepítésre, illetve a nem megfelelő minőségűek pótlásához, illetve alkatrészek cseréjéhez is forrásokra van szükség. A karbantartáshoz szintén valamilyen formában forrást kell biztosítani programszintű telepítések esetén. Ezekre a kérdésekre a jogszabályok szintjén kell megoldást találni.

Milyen decentralizált szennyvízkezelési módok működnek az országban, és ezek közül melyek a legkorszerűbbek?

K. T.: A decentralizált szennyvíztisztítási alternatívák között vannak biológiai tisztításon alapuló egyedi kisberendezések, amelyek energiafelhasználást igényelnek. Egy másik elterjedt alternatíva a tisztítómezővel ellátott oldómedence, amely a tisztítást energiabevitel nélkül végzi. Ebben az esetben egy zárt tározóban anaerob módon, azaz oxigéntől elzártan történik a mechanikai leválasztás és előtisztítás, majd a részben tisztított szennyvizet úgynevezett szikkasztómezőre, tulajdonképpen a talaj felső rétegébe vezetik, ahol a kavics, homok és talajszemcsék felületén kialakult mikrobiális biofilmréteg végzi a tisztítást. A tapasztalat és a szakirodalmi adatok azt mutatják, hogy ha a tisztítómezőt időnként nem tartják karban, a tisztítás nem elég hatékony, és ha felszín alatti víz van a közelben, könnyen előfordulhat annak szennyeződése. Léteznek úgynevezett extenzív technológiák, melyek minimális energiabefektetéssel a természetes öntisztulási folyamatokat veszik alapul. Természetközeli módszer a gyökérzónás víztisztítás, ahol a szennyvíz a növények gyökérzónájában és az azt magába foglaló közegen folyik keresztül. Ezenkívül szóba jöhetnek még egyéb alternatív módszerek is, például a tavas tisztítási megoldások.
V. E.: A legmodernebb technológiák is rendelkezésre állnak, azonban sokszor nem lehet a legkorszerűbbet választani, mert mindig a problémához kell igazítani a megoldást. Az egyedi szennyvízkezelésnél a legjobb megoldás mindig attól függ, hogy milyen a terület. Van, ahová egyszerűen nem lehet közcsatornát kiépíteni, és a szippantós kocsi sem tud eljutni. Védett vízbázisra pedig nem lehet beleengedni a szennyvizet a talajba további tisztításra.

K. J.: Egy nyaralónál hiába telepítik a legmodernebb csúcstechnológiát, nem fog működni, mert ha a tulajdonosok egész télen távol vannak, mire nyáron visszamennek, elpusztulnak a mikroorganizmusok. Létezik olyan megoldás is, amikor a kezelt szennyvíz utótisztítása kis tavakban történik, ahol a növények gyökerén megtalálható mikro­organizmu­sok végzik el a munkát. A növények azáltal, hogy felveszik a tápanyagot, csökkentik a szervesanyag-terhelést. Vannak így működő üvegházak is, például egy magyarországi cég készít ilyen jellegű telepeket. Sokféle megoldás létezik, közülük sok hatékonyan működik, és vannak, amelyek kevésbé, de bármilyen szennyvíztisztítás jobb annál, mint ha nem lenne. Van azonban egy pont, amikor már olyan nagy ráfordítást igényelne, hogy növeljük a hatékony­ságot, hogy egyszerűen nem éri meg. Ilyenek például a nagy telepeken is alkalmazott nagyon költséges membrán­alapú tisztító­berendezések. Erre a kisebb városi szenny­víz­tisztítókban jellemzően nincs forrás. Olyan ipari létesítmé­nyekben alkal­maz­zák inkább ezt a technoló­giát, ahol a gyár kötelezett­sége a víz elő­tisztítása, mielőtt a kommuná­lis szenny­víz­tisztítóba kerül. Léteznek olyan kis­berendezé­sek is, amelyeknél membrán­technoló­giát használnak a tisztításra, ezek azonban több karban­tartást igényelnek, ami plusz terhet ró az üzemeltetőkre.

Az országos átlag 80 százalék felett van a csatornázottságot illetően. De hány olyan településről tudnak, ahol nincs szennyvíztisztítás?

K. J.: Hazánkban a kétezer fő alatti települések száma 2379, ezek több mint felénél már megoldott, vagy folyamatban van a fejlesztés a szenny­víz gyűjtésére, ártalmatlanítására. Közel ezer településen még nem megoldott a szenny­víz tisztítása, ez az ország lakossá­gá­nak mintegy négy-öt százalékát érinti. Ezek a települések kerülnek most sorra a támogatási rendszerben, melyeknek több mint fele gazdaságosan csatornázható. Fontos, hogy megfelelő elő­készítés, műszaki felmérés alapján az adott területhez igazítva találjuk meg a lehető legjobb megoldást a szenny­víz ártalmatlanítására.•