TSO-szeminárium a biztonságért

Az atomenergia biztonságos alkalmazása rendkívül összetett folyamat, mely számtalan apró tényezőből és folyamatosan fejlődő követelményrendszerből tevődik össze. A bizton­ság mindenkori garantálása, a környezet és az emberi élet védelme erős hatósági rendszert követel meg. Bár maga a technológia több évtizede az életünk része, és az atomenergia alkalmazása az élet szinte minden területét érinti, az ipart mégis a folyamatos innováció és fejlesztés jellemzi a hatékonyabb, biztonságosabb alkalmazás érdekében.


Az iparági folyamatok fejlődésének nyomon követéséhez, értékeléséhez, a biztonsági kultúra folyamatos fejlesztéséhez elengedhetetlen a fejlett tudományos-műszaki bázis megléte. Magyarországon törvény írja elő, hogy az atomenergia biztonságos alkalmazásával összefüggő kutatás-fejlesztési feladatok megoldását a tudomány és a technika fejlesztésével, a kutatómunka összehangolt szervezésével, a hazai, illetve a nemzetközi tudományos kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazásával kell elősegíteni.

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) – mint az atomenergia biztonságos alkalmazását felügyelő kormányzati fő­hivatal – jelenleg közel 4000 engedélyes tevékenységét fel­­ügyeli Magyarországon. A szakterület összetettségéből, a fo­lyamatos fejlesztésekből adódóan óhatatlanul előfordul, hogy a hatóságnál nem áll rendelkezésre egy adott témához kapcsolódó specifikus szaktudás, elemzés. A hatósági munka tá­mogatására a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) és az Európai Unió is hosszú évek óta szorgalmazza az úgynevezett műszaki tudományos háttérintézmények (Technical Support Organizations; TSO) széles körű bevonását.

Az OAH 1996-ban indította el az „atomenergia biztonságos alkalmazásának hatósági felügyeletét szolgáló műszaki megalapozó tevékenység (MMT)” programját, amelynek célja az OAH szakmai tevékenységének műszaki tudományos megalapozása, valamint a hatósági munka közvetlen támogatása, melynek részét képezi a többi között háttérelemzések, értékelések készítése a konkrét hatósági ügyekben.

Fontos, hogy az MMT összhangban legyen az OAH rövid távú igényeivel, ugyanakkor hosszabb távra előre tekintve is járuljon hozzá a hatósági munka támogatásához. Így az MMT a már működő nukleáris létesítmények, radio­aktívhulladék-tárolók biztonságos és védett üzemeltetésével és leszerelésének előkészítésével kapcsolatos kutatások mellett kiterjed az új atomerőművi blokkok engedélyezésével kapcsolatos hatósági döntéshozatalt támogató műszaki elemzések és szakvélemények készítésére, valamint a szabá­lyozási háttér kialakítására, a hatósági szakmai fel­­ké­szült­ség és az engedélyezés során szükséges műszaki-tudomá­nyos és elemzőeszköz-háttér fejlesztésére.

Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló, technológiai épület (Forrás: RHK)

Az OAH az évtizedek óta tartó program keretein belül évente közel ötven projekt kidolgozását támogatja, a program fennállása óta több száz elemzés, tanulmány valósult meg. Ezek között vannak olyan témák, melyek éveken keresztül meghatározó szerepet töltöttek be a hatóság életében és komoly szakmai kihívást jelentettek, mint például a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítási programjához kapcso­lódó széles körű elemzések, a 15 hónapos üzemelési ciklusra való áttérés biztonsági elemzései, illetve a fukusimai baleset tapasztalatainak szakmai elemzése.

Az OAH kiemelten fontos kérdésként tekint arra, hogy az MMT-program keretében kidolgozott tanulmányok, ku­ta­tási eredmények a hazai tudományos-műszaki szellemi potenciál számára is minél szélesebb szakmai körökben el­érhetők, megismerhetők legyenek. Ennek érdekében az OAH 2006-ban rendezte meg első, a társhatóságok, kuta­tási és egyéb támogató háttérintézmények számára, vala­mint az OAH munkatársainak szóló szakmai konferenciáját, a TSO-szemináriumot. Az évente megrendezett kétnapos konferencia célja, hogy a résztvevők közelebbről megismerhessék a program keretében kidolgozott tanulmányok, kutatások eredményeit, más szakterületek fejlődési irányait, esetleges kapcsolódási pontjait.

Az MMT-program és a TSO-szeminárium az elmúlt években folyamatosan fejlődött, igazodva az OAH megnövekedett feladataihoz (2015-ben az OAH feladatköre építésügyi és építés­felügyeleti hatósági feladatokkal, 2016-ban sugár­egészség­ügyi és a sugárvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátásával bővült).

A kezdeti, nukleáris biztonsággal és védettséggel kapcsolatos fő témakörök részletesebben jelentek meg (például: fizikai védelem, nukleáris anyagok biztosítéki felügyelete, sugár­védelem, építésügyi hatósági feladatok), és ma már 11 fő témakör köré csoportosul a kétnapos szakmai szeminárium programja. Az elmúlt években az MMT-program keretén belül a hangsúly érezhetően az új blokkokhoz kapcsolódó megalapozó elemzések, tanulmányok kidolgozására került át, ahogy az OAH felkészül az új blokkok engedélyezésére. Ebben a témakörben idén is számos előadás várható, melyek az új blokkok biztonsági rendszereivel foglalkoznak (a BME NTI VVER–1200 blokk APROS modelljének fejlesztése címmel, illetve a NUBIKI A fukusimai baleset tanulságainak érvényesítése az új paksi blokkok terveiben, a megfelelőségértékelés szempontrendszerének kidolgozása című előadásában).

Paks II. látványterv (Forrás: paks2.hu)

2020 második felében hazánkba látogat a NAÜ nukleáris­veszély­helyzet-kezelési rendszert átvilágító missziója, ezért a sze­­minárium témái között szerepel például a Lakossági óvintéz­kedések bevezetését megalapozó védekezési stratégia című előadás, mely az Országos Nukleáris Baleset-elhárítási Intézkedési Terv alapján, a hazai jogszabályok és nemzetközi ajánlások szerinti integrált védekezési stratégia kidolgozásáról szól.

A közeljövő kihívásai között szerepelnek a hazai nukleáris létesítmények leszerelésének hatósági engedélyezési folyamatai, így az OAH már ebben a témakörben is megkezdte a felkészülést a majdani engedélyezési folyamatok, nemzetközi jó­gyakorlatok, hazai kompetenciák felmérésével. Erről a résztvevők az Energiatudományi Kutatóközpont Tanulmány leszerelendő nukleáris létesítmények és környezetük karakterizálására című előadásában hallhatnak bővebben.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka