A szabadalmi bozót kifejezés egy olyan problématerületre világít rá, ahol egy új piaci belépő számos nehézséggel szembesül, ha egy már létező szellemitulajdon-védelmi jogokkal övezett technológiai területen kísérel meg fejleszteni. Az elmúlt évtizedek egyre fokozódó szabadalmaztatási aktivitása, valamint a növekvő technológiai komplexitás jelentős változásokat eredményezett a gazdálkodási környezetben; a szabadalmi bozótokat tekinthetjük egyrészt ezek megtestesítőjének, másrészt belépési korlátnak.

A szabadalmi bozótok problematikus esetkörét a következőképpen definiálhatjuk: olyan jelenség, amikor két vagy több megadott szabadalomban legalább egy találmány vagy kiviteli alak egyaránt oltalomban részesül. Ez a szabadalmi jog általános szabályai szerint nem fordulhatna elő. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a szabadalmi bozótok vonatkozásában nem beszélhetünk egységesen elfogadott vagy legalább egységesen használt fogalomról. Fontos megjegyeznünk, hogy nem az minősíti a bozótot, hogy annak egyetlen vagy kis számú létrehozója, illetve tulajdonosa van-e. Hasonló súllyal jelenik meg a probléma az ún. töredezett technológiai területeken, ahol kis szabadalmasok nagy számban vannak jelen, illetve azokon a területeken, ahol nagy szereplők jelennek meg kis számban.

A szabadalmi bozótok hatásai

A tudományos irodalom számos olyan technológiai területre világított rá, ahol szabadalmi bozótok léteznek,* és így különösen nagy a hatásuk. Ezek: félvezetők, biotechnológia, számítógépes szoftverek, online kereskedelem, nanotechnológia, telekommunikáció, gyógyszergyártás. Hogy melyek ezek a hatások, azt az alábbiakban részletezzük.

* UK Intellectual Property Office (2011): Patent thickets – An overview (Subject to peer review).
http://www.ipo.gov.uk/informatic-thickets.pdf

A szabadalmi bozótok mindenekelőtt jogbizonytalanságot okoznak. A szabadalmi oltalom tulajdonjogi karakterét vizsgálva elmondhatjuk, hogy a szabadalmi bozótok olyan helyzetet teremtenek, mintha két vagy több tulajdonos egyaránt okirattal tudná bizonyítani a kizárólagos tulajdonjogát ugyanazon dolog felett. Ehhez képest igencsak meglepő, hogy a szabadalmi ágazatban érdekelt szereplők közül néhány (itt elsősorban a nagyipari, sok szabadalommal rendelkező érdekcsoportokra, a szabadalomengedélyezési hatóságokra, valamint az ún. nem hasznosító entitásokra [non-practicing entities, ismertebb nevükön patent trollok] gondolunk) viszonylag nagy megértést tanúsít a jelenséggel mint „elkerülhetetlen negatívummal” szemben.

Azon túl, hogy a jogtulajdonosok maguk is szükségszerűen vitás helyzetbe kerülhetnek egymással, amit ugyanakkor klasszikus bitorlási tényállással nem lehet jellemezni, a jogbizonytalanság további üzleti vagy tulajdonképpen mikroökonómiai szinten tapasztalható. Negatív kísérőjelensége, hogy az ipari tulajdonjogokat tiszteletben tartani szándékozó új piaci belépő nem tudja, nem tudhatja, hogy kitől kérjen hasznosítási engedélyt a megoldásra. Ugyanakkor az ilyen esetben üzletileg teljességgel indokolhatatlan, hogy egyszerre több személynek is fizessen ugyanannak a technológiai megoldásnak a hasznosítási jogáért. Ez egyúttal igazságtalan helyzetet teremt, és mind jogi, mind gazdasági versenykorlátot állít a technológia alapú piacokon, valamint súlyos támadásnak tekinthető a vállalkozás szabadsága ellen is.

Ez a versenyellenesség különösen nehéz helyzetet teremt a jog­érvényesítés szempontjából kiszolgáltatott, tőkeszegény kis- és közepes vállalkozásoknak. Ez pedig máris előrevetít egy makroökonómiai következményt: azok a régiók vagy államok, amelyek történelmi, gazdaságföldrajzi stb. helyzetüknél fogva szinte csak vagy javarészt a kis- és közepes vállalkozások által megteremtett gazdasági értékre számíthatnak hosszú távon, maguk is jelentős hátrányt szenvednek a megfelelő profitot realizálni, munkahelyet teremteni, fejleszteni, társadalmi többletszerepet vállalni képtelen kis- és közepes vállalkozások adóbevételei elmaradása, adott esetben az előbb említett funkciók állami pótlására fordított többletköltségek miatt.

A szabadalmi bozótok által teremtett zavaros helyzet kihasználása, a visszaélésszerű joggyakorlás (amely egyébként sokkal kevésbé klasszikus polgári jogi jelentéstartalmú joggal való visszaélésként és inkább rendszerhibaként értékelhető, amit minden egyes szereplő a lehetőséghez képest a saját javára kíván fordítani) további, a napi üzletmenetet és az innovációs rendszer egészét hátrányosan befolyásoló következményei is megfigyelhetők. Az a vállalkozás is, amely egyébként alapvetően nem kíván hasznosítási szerződést kötni és technológiát vásárolni, csak jelentős – esetenként indokolatlan mértékű – többlet-erőfeszítés és -ráfordítás árán képes csak megállapítani, hogy mások jogainak sérelme nélkül kezdhet-e hasznosítási cselekménybe (freedom to operate, továbbiakban: FTO). Továbbá az itt említett FTO kockázatoknak az általános befektetési kockázatra gyakorolt negatív (növelő) hatása miatt az innovációs folyamatokban elengedhetetlen kockázatitőke-befektetési folyamat egyes szereplők (korai fázisú innovátorok) irányában lelassulhat vagy megállhat, egészében véve pedig az említett kockázatitőke-befektetés más irányban eltolódva az innovációs folyamat egészében torzulásokat okozhat.

A vállalkozások innovációs folyamataira és ezen keresztül a nemzetgazdaságok versenyképességére gyakorolt negatív hatások után a szabadalmi bozótoknak a szabadalmi rendszerre mint közhitelű, közbizalmi rendszerre és annak funkciójára, társadalmi elfogadottságára gyakorolt negatív hatásait említhetjük. A szabadalmi rendszerek a szabadalmi jog közzétételi intézménye következtében – összhangban a szabadalmi jog történelmileg kialakult társadalmi szerződésében vállalt információmegosztási kötelezettséggel – fontos információforrásként szolgálnak a társadalom legkülönbözőbb rétegei számára. A szabadalmi bozótok létrejöttét azonban éppen az átfedések maszkírozását szolgáló zavaros megfogalmazások, műszakilag nem egyértelmű kitanítások, ugyanazon dologra vonatkozó, ésszerűtlenül eltérő terminológia alkalmazása kíséri, ez pedig súlyosan károsítja a közpénzen fenntartott szabadalmi rendszerek információ­szolgáltató funkcióját. Ez a fajta hátrány napjainkban a legkevésbé sem alkalmas időben éri az információszolgáltató szabadalmi rendszert. Ugyanis manapság már a műszaki szakirodalom elképesztő sebességű koncentrációjának és a technológiaváltás következtében rendkívül kényelmes és flexibilis hozzáférhetőségének lehetünk tanúi. A jelenséget tovább erősíti az ún. Open Access, a szabad hozzáférés mozgalomnak induló, mára konszenzusos politikai támogatást élvező jelensége, amely a műszaki információhoz való hozzáférés gazdasági és időbeli korlátainak gyors leépítése mellett titkolatlanul és hangsúlyosan ipari tulajdonjog-ellenes álláspontot képvisel. Ebben a környezetben a szabadalmi rendszerek a legkevésbé sem engedhetik meg maguknak a legkisebb mértékben is megkérdőjelezhető vagy sérült információszolgáltató funkciót.

A szabadalmi bozótok egyúttal csökkentik a szabadalmi eljárások hatékonyságát is. Az inflálódó szabadalmi információ egyre növekvő és indokolatlan mértékű erőfeszítéseket megkívánó kutatómunkát ró az eljáró hatóságokra is. A kutatási „rabló-pandúr játékban” a terminológia megváltoztatásából származó lépéselőny pedig mindig a bejelentői oldalon van. Ezzel kapcsolatban értékelhető szankciót a szabadalmi jogok nem mutatnak fel, bár például az Európai Szabadalmi Egyezmény világos megfogalmazásra irányuló követelményei értelmezhetők lennének a tudomány és technika állása szerinti legésszerűbb terminológia alkalmazásának megkövetelésére is. A szabadalmi rendszer aligha visszafordítható globalizációjával a bizonytalanságok és hibák multiplikálódnak és átalakulnak, valamint a piaci szereplők egyes csoportjainak és bizonyos gazdaságföldrajzi egységeknek a kiszolgáltatottsága tovább nő. E kiszolgáltatott érdekcsoportok közül a kis- és közepes vállalkozások ismét megkülönböztetett szereppel bírnak, amelyek így lényegében nem profitálnak a szabadalmi rendszerek működéséből, ugyanakkor a rendszerek fenntartásához hozzájárulnak. A hatékonyság csökkenése rossz minőségű, megadott szabadalmakban, a megadás utáni eljárások megnövekedett számában és költségében, az engedélyezési idő növekedésében, a kutatásra rendelt humánerőforrás költségének növekedésében stb. nyilvánul meg. Ez a jelenség aligha erősíti a szabadalmi rendszerekkel szembeni állampolgári és gazdasági szereplői bizalmat, amelyek szemében a szabadalmi rendszerek számos esetben már így is a termékek árának növekedéséért és a piaci verseny korlátozásáért felelős intézményekként jelennek meg.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a sza­badalmi bozótok hátrányos következmé­nyei megjelennek a vállalatok életében, a nem­zetgazdaságokban és a világgazdaságban egyaránt. Nemzetközileg egységesen elfogadott és használt definíció hiányában azonban ezek a negatív hatások csak közelíthetőek, teljes körű feltérképezésük ‒ jelentős voltuk ellenére – igen nehezen megoldható.
A problémák politikai szinten történő kezelése pedig csupán ezután kezdődhetne meg.•