Mikor bújik elő az első ”hunikornis”?

Világszerte mintegy ezer olyan startup létezik, amelynek értéke elérte az egymilliárd dollárt, ráadásul számos kis ország, a többi közt Észtország, Szlovénia és Izrael is több tucat unikornist tud már felmutatni, mindez a kiváló ökoszisztémájuknak köszönhető. Szak­értők szerint itthon éppen ez a megfelelő környezet hiányzik. De vajon mi kell az áttöréshez idehaza?


Magyarországon, bár akadnak jó példák, mint a SEON, egyelőre még mindig csak a LogMeIn említhető unikornisként, ráadásul az sem itthon nőtt ekkorára. Hild Imre startupszakértő véleménye szerint teljes kultúraváltásra van szükség ahhoz, hogy behoz­zuk a lemaradásunkat.

A tapasztalatok alapján elsősorban a kiberbiztonság terén érhetünk el kiugró eredményeket, annak ellenére is, hogy a legtehetsége­sebb szakembereink már Berlinben, Lon­donban vagy éppen Szingapúrban dolgoznak. A szakértő úgy látja, ez a kiáramlás egyben lehetőséget is biztosít az ország számára, ugyanis, ha sikerül bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe, tömegével lehet bevonzani a tehetségeket, ami a sikeres ökoszisztéma egyik leg­főbb jellemzője. Mint folytatta, a nagy nemzetközi cégeken keresztül elérhetővé válnak nagyobb platformok, komolyabb technológiák, ami által egy startup felértékelődik, és előbb-utóbb „hunikornissá” válhat. A szakértő végül arra is felhívta a figyelmet, hogy az ökoszisztéma akkor épül tovább, ha sok olyan vállalkozó van, akik megosztják egymással a pozitív példákat, ezzel is segítve az újonnan érkezőket.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka