A TETT-pályázatot Döbrentey Ildikó (Ildikó nénje) és Levente Péter (Péter bátyó) védnökségével általános iskolai, középiskolai, valamint középfokú szakképzésben részt vevő diákoknak hirdették meg. A pályázat célja, hogy a tanulók bemutathassák, hogy számukra mit jelent a természettudomány, milyen hasznosítható tudást és élményt nyújt a terület felfedezése, megismerése és szeretete, mindezt mesés formában. Ennek keretében születtek mesék a denevérről, a víz elemi egyedeiről, evolúciós ugrásról és örök barátságról, a sziklakirály fiairól és a babszem szívéről.
Az egész arról szól, hogy legyenek tanárok, akik megszerettetik a gyerekekkel a természettudományos pályát, akikből olyan szakemberek válhatnak, akik továbbadják ezt az érdeklődést a saját gyerekeiknek. A kezdeményezés messze túlmutat egy gyógyszergyár szakmai utánpótlást támogató igényén. Ez az egész ország érdeke, hiszen ha nincs kellő számú felkészült mérnök, vegyész, biológus, orvos és fizikus, akkor mégis mi tartana életben, mozgásban egy társadalmat?
A pályázatot idén is meghirdetik.•