Könnyebben ellenőrizhetők az európai szabadalmak

Februártól a Magyarországon hatályosított európai szabadalmak is elérhetők a European Federated Patent Register (EFPR) szolgáltatásban: a rendszer nagy segítséget nyújt az európai szabadalmak aktuális jogi státuszával kapcsolatban.


Ma már nemigen kérdőjeleződik meg, hogy miért van akkora ereje a szelle­mi­tulajdon-védelemnek. Míg korábban egy-egy vállalkozás esetében a materiális vagyona (például meglévő gépei) vagy személyi állománya, azok szakértelme jelentette az igazi tőkét, mára egyre inkább az immateriális javak fontosak a befektetők számára. Ennek egyik lényeges eleme a szellemi tulajdon, amelynek védelme komoly versenyelőnyt jelenthet, jogilag is sokkal biztosabbá válik a vállalkozás működése, ráadásul a nemzetközi piacra lépés egyik alapfeltétele. Utóbbi miatt fontos, hogy könnyen lehessen tájékozódni az országok szabadalmi rendszereiben.

Az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office; EPO) azért hozta létre a European Federated Patent Registert, hogy az általuk megadott szabadalmak országonkénti adatai is egy felületről legyenek elérhetők. Az EFPR-nek több mint harminc nemzet a tagja, s immáron a magyar adatok is a rendszer részeivé váltak. Így ezeknél a szabadalmaknál könnyen, egy helyen lesz követhető az országonkénti, aktuális jogi státusz (például, hogy egy-egy oltalom fennáll-e még).

„A magyar csatlakozás azért is fontos lépés, mivel jelenleg közel 34 ezer európai szabadalmat tart nyilván az SZTNH, így ezek EFPR-ben való elérése sokaknak nyújthat hasznos segítséget” – nyilatkozta Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka