Izzás felsőfokon
Sorozatunk előző megszólalója, Puskás László ezekkel a szavakkal ajánlotta Önt: „Látom benne azt az izzást, kreativitást, tenni vágyást, ami alapvető egy kutatóban. Kevés hozzá hasonló embert ismerek.” Mi hajtja?
– Már fiatalon a győzelmi vágy mozgatott. Ha fociztam, ha teniszeztem – az utóbbi kevésbé ment –, nyerni akartam. Nagyon nehezen dolgoztam fel, ha nem én lettem az első, ha nem a csapatom lett az első. A pörgés máig hat. Személyiségem fontos eleme a lelkesedés, az előrehaladás, ami a külső szemlélőnek törtetésnek is tűnhet. A mérhetetlen érdeklődési vágyamat fókuszálnom kell, hogy ne szóródjak szét – ezt az utóbbi harminc évben folyamatosan tanulom a hatékonyság érdekében.
Az izzás családi hagyomány, vagy új elemként hozta be?
– Szüleim építész- és gépészmérnökként dolgoztak – mindketten mindkét területhez értettek. Édesapám egész fiatalon egy nagyvállalat fejlesztési főmérnöke, majd igazgatója volt. Életét áthatotta az innovációs hajlam, amit a hatvanas-hetvenes években nehezen tudott kiélni. Jellemző rá, hogy a baleseti sebész nagybátyámmal a Svájcból behozott csípő- és koponyaprotéziseket próbálták fejleszteni. Édesanyám munkahelyén, az Építésügyi Minőségellenőrző Intézetben végezték a törésteszteket. Ők nem akkor mentek külföldre, amikor akartak, nem akkor jutottak a legújabb szakmai anyagokhoz, amikor azok megjelentek. Az előző generációt bizonyos szinten megnyomorították a körülmények, mi hálásak lehetünk, hogy ilyen szabad világban élünk. Nekik korlátozottan álltak rendelkezésre erőforrások, nekünk minden adott, a tehetségünktől függ, hogy mit érünk el.
Honnan indult?
– A család budapesti, de az elődöket kitelepítették, ezért hiába enyhültek a körülmények, nem költözhettek Budapestre. Székesfehérváron születtem, de Agárd is meghatározó az életemben. Amikor végre Budapestre jöhettünk, Óbudán egy lakótelepi lakásban éltünk, majd Szentendrén vettek a szüleim családi házat. Ott jártam gimnáziumba a ferencesekhez.
A racionalitás világában élő szülők mit szóltak ahhoz, hogy pénzfeldobással döntötte el, hogy az egyaránt szeretett fizika és biológia közül melyiket válassza?
– Szentendrén Félix atya tanította a fizikát. Kívülről szigorú ember, belül csupa jóság és megértés volt. Őhozzá kerültem a legközelebb, és rajta keresztül a fizikához. A biológia azonban számomra komplexebb volt, nagyobb kihívást jelentett a jelenségeinek a megértése. Ezért választott jól az érme, amikor a biológiát hozta ki győztesként. A szentendrei gimnázium más, előtte ismeretlen kulturális közeggel ismertetett meg, amiért hálás vagyok.
A vallás most is szerepet játszik az életében?
– Ebben az életperiódusban nem ez a központi kérdés számomra. Fiatalkoromban fontos szerepet töltött be, és nyilván, ahogy öregszem, megint előkerül, de most más típusú gondolatok foglalkoztatnak.
Az ELTE biológus szakára nem sikerült bejutnia, így lett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrármérnök hallgatója. Nagyon csalódott volt?
– Eleve úgy mentem oda, hogy tudtam, az ELTE-n akarok diplomát szerezni. Ennek az volt a feltétele, hogy két évet elvégezzek megfelelő átlaggal, és akkor átvesznek. A tanulás mellett elsőéves koromban bekapcsolódtam a kutatásba. Az ELTE Biokémia Tanszékéről akkoriban érkezett oda Fábián Ferenc, aki örömmel fogadott a gödöllői egyetem Biokémia Tanszékének laboratóriumában. Magával hozta azt a témát, amivel a budapesti egyetem tanszéke Szent-Györgyi Albert óta foglalkozott: a motorfehérjéket, ezen belül a miozinokat. Két év gödöllői tanulás után átvettek, Fábián Ferenc ajánlására rögtön csatlakozhattam az ELTE-n folyó hasonló jellegű kutatásokba.
Mire jók a motorfehérjék és a miozinok?
– A motorfehérjék a sejtmozgások létrehozásában játszanak szerepet. Olyan mechanoenzimek, amelyek kémiai energiát alakítanak át mechanikai munkává. A miozinokat Szent-Györgyi Albert izolálta először. Sokféle miozin van a szervezetünkben, amelyek a vázizom, a simaizom és a szívizom összehúzódását hozzák létre, valamint meghatározó szerepet játszanak a sejtosztódásban, a sejtmozgásban, az idegsejtek nyúlványainak a növekedésében, az idegrendszer regenerációs folyamataiban. A különböző miozinok gyógyszeres gátlásával számos betegség tünete enyhíthető, egyebek között az izomgörcsök, az agyi és idegrendszeri elváltozások, mint például a stroke utáni tünetek.
Már Gödöllőre is úgy ment, hogy kutató akar lenni?
– Meggyőződésem, hogy igen, de hogy mit kutassak, az ott alakult ki. Lehet, ha nem Fábián Ferenccel, hanem valaki mással találkozok, akkor más irányba indulok el. Az ELTE-n a Bostonból hazatérő Nyitray László szakdolgozója, majd PhD-hallgatója lettem. Még az egyetem elvégzése előtt Szent-Györgyi Albert unokatestvére, Andrew G. Szent-Györgyi meghívott magához Bostonba. Ez volt az első hosszabb külföldi szakmai utam. Az út különlegessége, hogy két ösztöndíj támogatott: az egyiket a jezsuiták adták, a másikat a Soros Alapítvány.
Angliában, Leicesterben töltött öt évet posztdoktori kinevezéssel. Mit tanult meg az Egyesült Államokban és Angliában, és most nem a konkrét farmakológiai ismerethalmaz érdekel, hanem a szemlélet?
– Mi beszélünk, monologizálunk, ott meghallgatják egymást az emberek. Jobban figyelnek egymásra a kollégák, s tudnak tanulni a másik eredményeiből. Néha magamon is észreveszem, hogy sokszor csak a saját eredményeinkre, gondolatainkra figyelünk, arra, amit mi szeretnénk mondani, eladni. Angliában egyébként nem csak a szakmai tudásom miatt alkalmaztak. Nyolc-tíz éves korom óta madarásztam – az összes itthon látható madár latin nevét megtanultam. A gyors enzimkinetikában egészen kiemelkedő Clive R. Bagshaw, a professzorom, mániákus madarász is. Közös kirándulásunk során elképesztő hatással volt rá, hogy a felismert madarak nevét latinul mondtam neki – mivel az angol nevüket nem tudtam. Tanárként, mentorként ő volt a legfontosabb az életemben. Megmutatta, hogy a biokémiában szerzett eredményeket komplex matematikai, fizikai összefüggésekkel közelítjük meg. Tőle tanultam meg, hogy miként kell művelni a tudományt.
Angliából hazatérve nagyon jó ösztöndíjakat nyert el, így viszonylag hamar lett saját laboratóriuma. A 2012-ben alapított céggel elsőként nyerte el az ELTE-n az ERC (European Research Council, Európai Kutatási Tanács) kiválósági támogatását. Mondhatni pályakezdőként mivel érdemelte ki azokat az ösztöndíjakat?
– Az Angliában töltött öt év alatt rengeteget tanultam, közben publikáltam. Különleges jelölő molekulákat vittünk a fehérjékbe, majd ezeken keresztül néztük, hogy miként zajlanak a különböző folyamatok a fehérje bizonyos részeiben. Az erről szóló cikkeink nem a világ vezető lapjaiban jelentek meg, hanem a második vonalban, de az azokban közölt megállapítások alapvető jelentőségűek voltak a szakterületen. Az ELTE-re hazatérve csupán egy helyet kértem és azt, hogy azt csinálhassam, amit akarok. Az akkori tanszékvezető, Gráf László ezt megadta, elsősorban ezzel támogatott, amiért nagyon hálás vagyok neki, mert így megtanultam saját lábra állni. Wellcome Trust, Howard Hughes és EMBO-ösztöndíjat nyertem, közben Magyary Zoltán-ösztöndíjas is voltam. Ezekből a forrásokból épült fel szép lassan a laboratóriumom. 2007-ben ERC-támogatást nyertem. Több bírálóm is kiemelte, hogy noha nincs Nature- és Science-cikkem, a 4-6 impakt faktoros lapokban egészen kiváló megállapításokra jutottam. 2012-ben pedig újabb ERC-pályázati forrást hoztam az egyetemre. Amikor 2015-ben a European Research Council bemutatta a kutatástámogatási rendszer ötezredik ösztöndíjasát, tizenkét korábbi izgalmas projektet emelt ki. Az egyik az én munkám volt, a közép-európai régióból mindössze egy csehországi kutatási program került még be a válogatásba.
Milyen tulajdonságokkal felvértezve jelentkezzen az, aki a Málnási-Csizmadia-laboratórium munkatársa szeretne lenni? Egyeduralkodóként irányítja a kutatócsoportot?
– Szó sincs róla. Több kollégám kulcsszereplő a csapatban. Motiváltak és tehetségesek, elkötelezettek és nagy tudásúak, nekik is kell a szabadság. Nélkülük nem itt tartanánk. Mivel keveset oktatok, és az a kevés kizárólag a mester szakos hallgatóké, kevés kapcsolatom van a hallgatókkal. Akit érdekel a munkánk, azzal leülök és elmondom, hogy mit várok el a munkatársaimtól. A legfőbb, hogy minél hamarabb elsajátítsa az önálló gondolkodást és munkavégzést, hogy a rábízott feladatot önállóan vigye, ne várjon arra, hogy mindennap én adjak neki feladatot. Akik ezt szeretik, maradnak, a kevésbé önállóak más csoportot keresnek. A fluktuáció egyébként nem nagyobb nálunk, mint máshol. A minap két igen tehetséges fiatal kollégám Svájcba ment dolgozni – támogattam, hiszen minden kutatónak ki kell próbálnia magát külföldön. Bármennyire is fájt, támogattam őket.
A tanszéken indították el a motorfehérjék, és azon belül is a miozinok vizsgálatát olyan szempontból, hogy mennyire lehetnének alkalmasak gyógyszercélpontoknak. Erre korábban nem gondoltak. Miért?
– A Stanford Egyetem egyik kutatója, James Spudich régóta fontosnak tartotta ezt az irányt, azonban nem voltak meg a megfelelő eszközök. Az alapvető életfunkciókban meghatározó miozinok ugyanis nagyon hasonlítanak egymáshoz, ezekhez roppant nehéz specifikus hatóanyagot találni. James Spudich hozta létre a miozinra ható első szívgyógyszert. A mi stratégiánk az volt, hogy az újonnan tervezett és szintetizált molekuláinkat az összes miozinon megvizsgáltuk, és hatásmechanizmusukat feltártuk. Így sikerült kifejlesztenünk az első gyógyszerjelöltet a világon, amely kizárólag a harántcsíkolt izom miozinját gátolja. A szervezet összes többi miozinját, fehérjéjét, enzimjét nem befolyásolja.
Ez a hatóanyag az MPH-220, amely kizárólag az izmainkban létrejövő görcsöket oldja, és mivel közvetlenül az izomfehérjékre hat, nincs idegrendszeri mellékhatása. Az ígéretes gyógyszerjelöltet szabadalom védi a világ több mint ötven országában, aminek tulajdonosa az ELTE és a Printnet Kft. A szabadalommal megelőzték a világ biotechnológiai innovációban legbefolyásosabb intézményét, az amerikai Scripps Research Institute-ot. Az amerikaiak hasonló molekulát fejlesztettek ki, ám ők a szabadalmukat két hónappal később jegyezték be, így a nemzetközi elsőbbség az önöké. Kiknek lehet segítség ez a hatóanyag?
– A stroke és más idegrendszeri betegségek, sérülések után a páciensek mintegy 30 százalékánál jelentkezik az izmok görcsös összehúzódása. Az élethosszig tartó, sokszor folyamatosan romló állapot 50-60 millió ember életét nehezíti meg világszerte. A jelenleg alkalmazott izomgörcsoldók a páciensek mindössze 25-30 százalékában hatásosak. A mi hatóanyagunk erre a problémára jelenthet megoldást. Hamarosan megkezdődnek a klinikai próbák, a hatóanyag biztonságosságát tesztelő fázist magyarországi kórházakban végzik. A vizsgálatokat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFIH finanszírozza, erről május elején írtunk alá megállapodást. Jelenleg a próbák előkészítése és a hatóanyag gyártása zajlik, amelyből jövő év elején adják be az első adagokat a vizsgálatra önként jelentkező egészséges pácienseknek.
Az eddigi kísérleti eredmények szerint a hatóanyag úgy szünteti meg a kóros végtagi izom-összehúzódásokat, hogy nem okoz keringési problémákat sem. Ez egy igen jelentős alapkutatási eredmény, amely eddig körülbelül nyolcmillió euróba került. A pénz jelentős részét az NKFIH, illetve saját befektetés biztosította. Rengeteg segítséget nyújt számunkra az ELTE, az alapkutatások finanszírozásának nagy részét pedig az MTA állta. Az amerikai Scripps intézettel 2017-ben felvettük a kapcsolatot, együtt szerettünk volna működni velük, de elutasították a kezdeményezésünket. Nem omoltunk össze, mert bár az amerikaiak munkáját fantasztikus infrastruktúra segítette, mi jobban ismertük a hatóanyag struktúráját – azt hiszem, ez volt az az előny, amiért mi írtuk le először.
Ez olyan léptékű felfedezés, hogy a világ egyik legfontosabb tudományos folyóirata, a Cell októberben lehozta a hatásmechanizmus leírását, farmakológiai jellemzését. Könnyen elfogadták a beküldött anyagot?
– Óriási eredményről van szó, hiszen a Cell történetében ez a negyedik cikk, amely hazai laborban született kutatási eredményről számol be. Magunk is csodálkoztunk, hogy kapásból elfogadták az általunk leírtakat. Hihetetlen szakmai élmény volt.
Évente milliók halnak meg vagy élnek fogyatékkal azért, mert nincs olyan készítmény, amely elősegítené a stroke utáni idegrendszeri felépülést. Önök olyan hatóanyagot is kifejlesztettek, amely a stroke miatt kialakult csökkent agyi véráramlást jelentősen helyreállítja, egyúttal beindítja az idegsejtek regenerációját. Hol tart most ez a fejlesztés?
– Habár nagyon érdekes, de egyelőre félretettük ezt a vonalat, hogy minden erővel az MPH-220-ra koncentráljunk.
Mi a következő lépés, ha az MPH-220 sikerrel szerepel a jövő évi teszteken?
– Olyan befektetőt keresünk, akivel közösen folytathatjuk a klinikai teszteket. Ha ilyet nem találunk, akkor eladjuk olyannak, aki végigviszi ezt a folyamatot. Elsősorban nem a költséges kísérletekkel van gond, hiszen a piacon sok pénz van, hanem azzal, hogy Kelet-Európában hiányzik az a tapasztalat, amivel versenyképesen lefolytatható az eljárás.
Mire lát nagyobb esélyt: befektetőt talál, vagy eladja a hatóanyagot?
– Én olyan mennyiségű tőkét szeretnék, amit szakmai tőkére válthatunk tulajdonostársaimmal együtt, hogy továbbépíthessük kutatási portfóliónkat. Azaz, egyaránt belefér az elképzeléseinkbe, hogy jelentős tőkéhez jutunk, de az is, hogy fuzionálunk egy amerikai startup céggel. A második út nyilván hatékonyabb és könnyebb lenne.
Ha nem bukik meg a hatóanyag, és éveken belül patikában kapható gyógyszer lesz belőle, hanyatt dől, hogy megalkotta élete nagy művét?
– Fantasztikus terveink vannak, tehát folytatjuk a munkát. Az ELTE Biokémia Tanszékét vezető Kovács Mihály professzorral a retinában tapasztalható makuladegeneráció előrehaladását próbáljuk megakadályozni. Ezt a kapillárisok eresedése okozza – a hetven éven felüliek 5-10 százalékát érinti ez a látáskárosodás –, ami ellen nekünk hatékony megoldásunk van (lehet).
Munkája mennyire függ a pályázati támogatásoktól?
– Az a célom, hogy olyan forráshoz jussunk az MPH-220-nak köszönhetően, amivel kutatásainkat, fejlesztéseinket függetleníteni tudjuk az állami forrásoktól. Hogy miért? Nemzetközi tapasztalatok szerint százdollárnyi saját pénz hatékonysága egyenlő háromszáz dollár pályázati forrás hatékonyságával. Mi a saját zsebünkből nagyon sok pénzt áldozunk arra, hogy az MPH-220 tulajdonosi struktúráját egyszerűsítsük.
A gyógyszerjelölt vegyület előállításával önök olyat tettek le az asztalra, amire többezres létszámú gyógyszergyárak sem képesek…
– Amit mi elértünk ezen a téren a mai Magyarországon, az óriási teljesítmény.
Hogyan piheni ki a laboratóriumi munkát?
– A filmek terén a Terminátortól a művészfilmekig mindent szeretek, még a sorozatokat is megnézem. Olyan izgalmas és stresszes az életem, hogy a regények nem kötnek le, viszont például Yuval Noah Harari könyveit kedvelem. Zenében a kemény rocktól, például az AC/DC-től Vivaldiig „mindenevő” vagyok. A sport számomra a teniszezést jelenti – már az sem zavar, ha vesztek –, illetve a szabadidőmet a gyerekeimmel töltöm. A szociálisan hihetetlenül érzékeny legnagyobb lányom fejlesztőpedagógus, akinek ha ideje van, Afrikában, tanzániai nyomornegyed iskolájában tanítja a gyerekeket. Második lányom a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett vágóként és gyártásvezetőként. Fiam most érettségizik, benne annyi irány ég, hogy akár a természettudományok valamelyikénél is kiköthet. Előtte azonban egy évre elmegy világot látni. A két kicsi még kicsi. Jól élek, élvezem az életet, a munkát, ezért nem az a fontos, hogy mit kell még elérni. Ebben a korban a szabadság a legfőbb érték – mint egyébként minden korban. A környezetem sokáig nem hitte el, hogy nem akarok pozíciókat szerezni, egy ideje elfogadják, hogy valóban ilyen vagyok.
Kit ajánl következő beszélgetőpartnerünknek?
– Balázs Judit pszichiátert, aki a pszichiátriai kutatásait szigorúan tudományos, kvantitatív alapokon műveli, ugyanakkor mindig megtalálja az igazán fontos, gyakorlati jelentőségű problémákat.•