Bélbaktériumok hatása az öregedésre

A bélben élő baktériumok aránya eltér az idős és fiatal, valamint a rossz és jó memóriájú kutyák között az ELTE Etoló­gia és Mikrobiológiai Tanszék munka­­társainak új vizsgálata szerint.


Az ELTE Etológia és Mikrobiológiai Tanszékének munkatársai azt vizsgálták, hogy családi kutyák esetén kimutatható-e összefüggés a memória és a bélmikrobióta (amit a köznyelvben gyakran helytelenül „bélflóraként” említenek) összetétele között. A kutatók a viselkedés­tesztekre érkező kutyákat és gazdáikat el­kísérték egy-egy rövid egészségügyi sétára, majd a székletmintákat megfelelő tárolóegységekben néhány percen belül mélyfagyasztóba (mínusz 80 Celsius-fok) tették. „Mivel viszonylag kevés, 29 kutya vett részt a kutatásban, ezért kezdeti, útkereső vizsgálatnak tekintjük munkánkat” – mondta el Kubinyi Enikő, a kutatás vezetője.

A Fusobacteria törzsbe tartozó baktériumok elszaporodása embereknél számos kórképpel, például irritábilis bél szindrómá­val, vastagbélrákkal jár együtt. Ragadozóknál azonban több ku­ta­tás is kedvező hatásúnak találta a törzs tagjainak jelenlétét.
Ezt az ELTE-s vizsgálat is megerősítette, mivel a fiatalabb kutyák­nál nagyobb arányban fordultak elő Fusobacteria baktériumok, mint az öregebbeknél. A kutyák és az emberek azonban hasonlítottak az Actinobacteria törzs és a kognitív képességek kapcsolatát illetően. A kutyák részt vettek egy memóriatesztben, ahol azt kellett megjegyezniük, hogy öt edény közül melyikben van elrejtve jutalomfalat. A többet hibázó kutyák székletében arányaiban több Actinobacteriát találtak. Ez azért izgalmas, mert a rossz memóriájú, Alzheimer-kórban szenvedő embereknél is elszaporodik az Actinobacteria.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka