Természetesen elsősorban az egységes európai szabadalmak kezelhetősége miatt hozzák létre az egységesített szabadalmi bíróságot (Unitary Patent Court, UPC). Nem lebecsülendő azonban a másodlagos cél sem: a korábbi rendszerből származó európai (EP) szabadalmakkal kapcsolatos jogvitákban is kizárólagos lesz majd ez a bíróság (a két rendszer párhuzamosan fog élni egymás mellett, a szabadalmasok dönthetnek, hogy melyiket kívánják használni). Ez utóbbi igen szokatlan fordulat a szakmabeliek számára, mert a jelenlegi rendszerben a központi megadást követően az érvényesítéssel keletkező nemzeti szabadalmak jogi értelemben függetlenek egymástól. Amúgy pont ez a tény tette nehézkessé és költségessé a korábbi rendszert: országonként kellett eljárni a jogérvényesítés során (és bizony sokszor ellentétes döntések születtek ugyanazon felek között ugyanazon alapokon indított párhuzamos eljárásokban).

Ezekről az EP szabadalmakról még annyit érdemes megjegyezni, hogy bizonyos ideig (hét vagy meghosszabbítás esetén 14 évig) a jogtulajdonosok dönthetnek arról, hogy „kiugranak-e” az egységesített rendszerből (ez az ún. opt out lehetősége), és így maradnak jogvitáikkal az egyes nemzeti bíróságok előtt.

A fenti kérdésben nem is olyan könnyű dönteni: egyértelmű, hogy ha egy bitorlási perben felperesként bízunk a per megnyerésében (nyilvánvaló a bitorlás teljes bizonyíthatósága), akkor célszerű az UPC-rendszert alkalmazni, ahol egy remélhetően gyors döntést követően a tagállamokban azonnal felléphetünk a bitorlóval szemben.

Szabadalmasi szempontból izgalmasabbak a megsemmisítési eljárások, ugyanis egy egységes szabadalom elvesztése esetén „egyben” semmisül meg a jogom. A jelenlegi rendszerben országonként folynak a megsemmisítési eljárások, és gyakran előfordul, hogy egyes államokban meg tudjuk védeni a szabadalmat, míg máshol nem. A tervezett rendszer idekapcsolódó érdekessége, hogy az elsőfokú határozatoknak alapértelmezésben nincs halasztó hatályuk (de lehet azt kérelmezni), csupán a megsemmisítési eljárásokban.

Az UPC felépítése igen bonyolult, „messziről látszik”, hogy politikai kompromisszum eredménye. Míg a másodfok egyetlen helyen ülésezik (Luxembourg), az elsőfokú bíróságok rendszere összetettebb. Elvileg minden tagország létesíthet elsőfokú bíróságot (amelynek költségeit fedeznie kell). Ajánlott az a megoldás, hogy egyes országok közös, ún. regionális bíróságot hozzanak létre. Mindemellett létezik egy ún. Központi Bíróság – egyes ügyeket eleve itt kell indítani, illetve bizonyos esetekben a helyi/regionális bíróságokról átkerülnek ide az elsőfokú eljárások.

Igen tanulságos az egyes bíróságokon alkalmazható nyelvek meghatározása. A Központi Bíróságon induló ügyekben az eljárás a szabadalom megadásának nyelve (azaz angol, német vagy francia). Fontos tudni, hogy míg a bitorlási perek – az alábbiakban tárgyalt kivételektől eltekintve – helyi vagy regionális szinten, addig a megsemmisítési eljárások kötelezően a Központi Bíróságon indulnak.

A helyi vagy regionális divízió előtt az eljárás nyelve a házigazda ország (vagy régió) egy hivatalos nyelve lesz (kijelölhetnek azonban egy EPC hivatalos nyelvet is). A másodfokon folyó eljárás nyelve az elsőfokon alkalmazott nyelv lesz. Így Luxembourgban magyar nyelven folyik majd az eljárás, amennyiben az elsőfokú eljárás során magyar volt az eljárás nyelve.

Hogy az eljárás nyelve egy helyi vagy regionális bíróság előtt eltérő legyen a bíróság szokásos nyelvétől, hosszasan csak a felek egybehangzó kérése alapján, a bíróság beleegyezésével történhetett meg. Az egyezmény kialakítása során a tárgyalások vége felé került be egy olyan szakasz, amely szerint az egyik fél is kezdeményezheti, hogy az eljárás nyelve a helyi vagy regionális bíróság előtt a szabadalom megadásának nyelve legyen (angol, német vagy francia). Amennyiben az Elsőfokú Bíróság elnöke (aki alatt az összes Elsőfokú Bíróság egyszemélyes elnökét kell érteni) úgy látja, hogy az adott körülmények között a kérelem jogos, akkor bizony az alperes akarata ellenére is a megadás nyelve lesz az eljárási nyelv. Így távolról sem zárható ki az, hogy amennyiben Magyarországon egy magyar alperesről bizonyítható, hogy érti és használni tudja az eljárás nyelvét, akkor esetleg nem magyarul fog folyni a magyar helyi bíróság előtt az eljárás (ez nyilvánvalóan nagyban egyszerűsíti a luxembourgi másodfokú eljárás nyelvi hátterét is, tehát felmerül, hogy ez egy „népszerű” megoldás lesz).

A Központi Bíróság helye körüli vita hosszasan hátráltatta az új rendszer kialakítását. Végső kompromisszumként a Központi Bíróságot – a tárgyalt ügyek technikai háttere szerint – három részre bontották. Münchenben a nemzetközi szabadalmi osztályozási rendszer szerint F csoportba tartozó ügyeket tárgyalják (pl. gépészet, vilá­gítás-, fűtéstechnika, fegyverek, robbantástechnika). Londonban az A és C osztályba tartozó ügyeket (pl. humán szükségletek, kémia, metallurgia). Az egyéb osztályokat (pl. rögzített szerkezetek, fizika, elektromosság) pedig Párizsban fogják tárgyalni. A fentiekből következik, hogy amennyiben egy kémiai tárgyú szabadalmunkat egy külföldi versenytárs megsemmisíteni szándékozik, akkor már az elsőfokú eljárás is Londonban lesz (és ne feledkezzünk meg arról, hogy a másodfokú tárgyalásra kötelezően Luxembourgban kerül sor!).

Igen érdekes annak kezelése, hogy mi történik akkor, ha a bitorlással támadott fél megsemmisítést indít az alapul szolgáló szabadalom ellen. Ilyenkor a bíróság dönthet úgy, hogy tárgyalja mindkét ügyet, vagy a megsemmisítési ellenkérelmet elküldheti a Központi Bírósághoz, és a bitorlási ügyet felfüggeszti, avagy folytatja annak tárgyalását. Vagyis egyes esetekben együtt fogják tárgyalni a bitorlást és a megsemmisítést, míg más esetekben külön.

Az új rendszer gyenge pontjának tekintik azt is, hogy a felperes bizonyos keretek között választhat, hogy melyik elsőfokú bíróság előtt indítja az ügyet: a bitorlás helye szerinti, vagy a kérelmezett székhelye vagy elsődleges üzleti tevékenységi helye szerinti bíróság előtt. Felmerül, hogy ez a lehetőség tág teret biztosít az ún. „Forum Shopping” lehetőségének, miszerint a felperesek igyekeznek olyan bíróság elé vinni az ügyet, ahol a joggyakorlat számukra kedvező.

A rendszert várhatóan csak a tőkeerős szereplők tudják majd effektíven használni, tekintettel a várható igen magas költségekre. Megfontolandó, hogy Budapestről, Bukarestből, Szófiából stb. mely kis- és középvállalatok (kkv-k, amelyeket állítólag elsősorban szolgálnia kellene a rendszernek) lesznek képesek egy megsemmisítési eljárásban Londonban, Párizsban vagy Münchenben védekezni elsőfokon, illetve másodfokon Luxembourgban folytatni az eljárást, minden esetben.

Elvileg lenne lehetőség a költségek csökkentésére, mivel az egyezmény rögzíti, hogy mód van videokonferenciákon keresztüli tárgyalástartásra. A részleteket a most még kidolgozás alatt lévő végrehajtási szabályzatban kell majd pontosítani. Véleményünk szerint igen fontos lenne a központi államoktól távolabb lévő államok, így hazánk esetében is ahhoz kötni a nemzetközi egyezmény ratifikációját, hogy a felek közül bármelyik kérelmezhesse a videokonferencia alapú tárgyalást (természetesen csak magára nézve). Ez azzal az előnnyel is járna, hogy így megfelelő számú szakembert tudna a résztvevő maga mellett felsorakoztatni, akinek utazási és szállásköltségét nyilván nem tudná vállalni egy külföldön tartandó tárgyalásvezetés esetén.

E lehetőség biztosításához kötni ratifikációnkat nem tekinthető „rendszerellenes magatartásnak” (annak szélesebb körű használatát eredményezné), továbbá ez a tehetősebb országok kkv-inek is jól jönne. Ehhez még hozzátesszük, hogy ez a javaslat távolról sem utópisztikus: a videokonferencia alapú tárgyalásokat egyre szélesebb körben alkalmazzák például az USA-ban és Angliában. Továbbá az Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC) is lehetőséget biztosít arra, hogy egy szóbeli meghallgatást videokonferencián keresztül folytassanak le, és ez már biztosított izlandi kollégáink számára. Így egy izlandi ügyfélnek nem szükséges az Európai Szabadalmi Hivatal előtti meghallgatások esetén Münchenbe utaznia.

A fentiek alapján igencsak el kellene azon gondolkodnunk, hogy lesz-e reális esélyünk arra, hogy tudjuk-e jogainkat érvényesíteni, illetve megvédeni az új bírósági rendszerben. Fontos látni, hogy enélkül hiába szerzünk olcsóbban oltalmat az egységes szabadalmi rendszerben.

Végezetül néhány szót a hatálybalépésről. Az előző cikkünkben említett, szabadalom megszerzésére irányuló két európai rendelet már hatályba lépett, azonban azok csak akkor alkalmazhatók, ha a most tárgyalt, bíróságokra vonatkozó nemzetközi egyezményt úgy ratifikálja legalább 13 ország, hogy köztük van Anglia, Franciaország és Németország. Jelenleg ezt 2015-re tartják reálisnak. Időközben természetesen ki kell még dolgozni a fent említett végrehajtási szabályzatot is, amelyben lényeges részletekre derül majd fény, ilyenek például a videokonferenciák kérelmezésének feltételei.•