A szellemi tulajdon felelős kezelése

Szükség van a gazdaság jelentős részét kitevő kis- és középvállalkozások élénkítésére és innovativitásuk erősítésére. Ehhez járulhat hozzá az új díj.


A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Global Awards néven új díjprogramot indított el. A cél azoknak a gazdasági, tudományos és kulturális szervezeteknek az elismerése, amelyek tudatosan alkalmazzák a szellemitulajdon-védelmet.

A díj első kategóriájában kis- és középvállalkozások jelöltethetik magukat. Azok a szervezetek tartoznak ebbe a kategóriába, amelyek kevesebb mint háromszáz alkalmazottat foglalkoztatnak, és az éves bevételük nem haladja meg a tizenötmillió dollárt. Sok, innovációval is foglalkozó vállalkozás azonban nincs tisztában azzal, hogy a szellemi tulajdon és annak védelme hogyan segítheti a gazdasági fejlődésüket, ezért a világ­szervezet célja – az elismerés mellett – azon kis- és közép­vállalkozások megismertetése és példaként állítása is, amelyek felelősséggel kezelik szellemi­tulajdon-jogaikat.

A díjra a WIPO 193 tag­államának kis- és közép­vállalkozásai jelöltethetik magukat 2022. március 14-éig. A díjat első alkalommal ez év júliusában veheti át öt kis- és közép­vállalkozás. A jelölteket héttagú zsűri értékeli, és a győzteseket olyan kritériumok alapján fogják kiválasztani, mint az IP-tudatosság (intellectual property, vagyis szellemi tulajdon), az innovációban és az üzleti életben való jártasság. A díjazottakat személyre szabott mentor­program, valamint egyéb támogatási és szponzori formák segítik majd a finanszíro­zási lehetőségekhez való könnyebb hozzá­férésben és az üzleti növekedésben.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka