A Püspökladány (kiz.)–Ebes (bez.) vasútvonal átépítési munkái

Ünnepélyes keretek között, 2015 novemberében adták át a 100-as fővonalon a Szajol (kiz.)–Püspökladány (bez.) vonalszakaszt. Elkészült a többi között a pálya, a felsővezeték és a biztosítóberendezés korszerűsítése is. Alig másfél év elteltével következett a folytatás, a Püspökladány (kiz.)–Ebes (bez.) kétvágányú vasúti vonalszakasz, nyílt vonal és az érintett állomások átépítésével, valamint egyéb kapcsolódó létesítmények tervezésével, kivitelezésével.


A beruházó a NIF Zrt., a nyílt közbeszerzési eljárás nyertes kivitelezője pedig a V-Híd Zrt. és az R-Kord Kft. alkotta RV2020 Konzorcium lett.

2017. nyár végén nagy ütemben megindult az átépítés. Az elvégzendő munkák paraméterei sebesség- és tengelyterhelés szempontjából a következők voltak. A nyílt vonali vágányok és állomások átmenő fővágányainak 160 km/h pá­lya­sebességre, a személyvonati megelőző fővágányok 80 km/h sebességre, az egyéb állomási vágányok pedig 40 km/h sebességre alkalmas pályára épülnek át. Valamennyi vágány 225 kilonewton (kN) tengelyterhelésre lesz alkalmas. Az érintett Kaba, Hajdúszoboszló és Ebes állomások vágányhálóza­tának korszerűsítése, átépítése is része a felújításnak. Mind­három érintett állomás új helyszínrajzi elrendezésben, mó­dosított vágánygeometriával épül át. Valamennyi személyvonati fogadóvágány mellett sínkoronaszint (sk) +55 centiméter magasságú állomási peron épül. Aluljárók, liftek, perontetők építése, akadálymentes állomási környezet kialakítása is része a projektnek. Továbbá a munkák része a térvilágítás korszerű kiépítése, 0,4 kilovoltos (kV) villamosenergia-ellátás és a villamos vontatás felsővezetéki rendszerének korszerűsítése, átépítése mind a nyílt vonalon, mind az állomások területén.

Kabánál külön szintű vasúti-közúti keresztezés építése. Zajvédő falak építése, P+R rendszer kialakítása, buszfordulók, buszmegállók létesítése is szerepel a korszerűsítési projektben.
Megvalósul az új elektronikus állomási biztosítóberendezések és azok áramellátásának kiépítése, a vonali biztosító­berendezések korszerűsítése. Új kábelalépítmény és kábelhálózat épül az állomásokon és a vonalon. Integrált vasúti távközlő rendszer, korszerű utastájékoztató berendezések létesítése is benne foglaltatik az érintett szakasz átépítésében.

A Püspökladány (kiz.)–Ebes (bez.) szakaszon a főbb mennyiségek, naturáliák
  • hézagnélküli vágány átépítése 60-as rendszerű sínnel, előfeszített vasbeton aljakon a nyílt vonali vágány és állomási átmenő fővágányok átépítése keretében: 66 km;
  • a vágányátépítésen belül 24 800 vágányméter hosszban az al- és felépítmény átépítése alépítmény-javító géplánccal, nagygépes technológiával;
  • Kaba állomás átépítése során 5 csoport új, B60-XI rendszerű kitérő beépítése, 12 csoport új, nagy sugarú kitérő beépítése, 1 csoport új, B60-XIV rendszerű kitérő beépítése, 1 csoport új, B54-XIII rendszerű kitérő beépítése és 8 csoport használt kitérő beépítése;
  • Hajdúszoboszló állomás átépítése során 4 csoport új, B60-XI rendszerű kitérő beépítése, 12 csoport új, nagy sugarú kitérő beépítése, 9 csoport új és 4 csoport különböző B54-es rendszerű kitérő beépítése;
  • Ebes állomás átépítése során 3 csoport új, B60-XI rendszerű kitérő beépítése, 12 csoport új, nagy sugarú kitérő beépítése, valamint 2 csoport új, B60-XIII rendszerű kitérő beépítése;
  • a kitérők cseréje vagy beépítése mindhárom állomáson új al- és felépítmény-építéssel együtt valósul meg;
  • számítógép-vezérlésű villamos váltófűtés kiépítése: 75 csoport kitérőben;
  • 33,75 km biztosítóberendezési vonalkábel és 33,25 km erősáramú kábel építése és szerelése;
  • 25 kV 50 Hz rendszerű, váltakozó áramú nyílt vonali és állomási felsővezeték-hálózat kiépítése: 95,2 km;
  • vasúti műtárgyak: 14 db kerethíd/áteresz, 2 db hídépítés/felszerkezetcsere;
  • 3 db peronaluljáró építése;
  • közúti felüljáró építése Kabán;
  • a jelenlegi biztosítóberendezés (75 Hz jelfeladás mellett) átalakítása és üzembe helyezése az építési fázisoknak megfelelően történik: Kaba állomáson 32 csoport kitérőt, Hajdúszoboszló állomáson 32 csoport kitérőt: Ebes állomáson 17 csoport kitérőt vezérlő jelfogó függéses biztosítóberendezés;
  • távközlő rendszer átalakítása 3 állomáson;
  • elektronikus biztosítóberendezés és távközlési hálózat kiépítése a teljes vonalszakaszon;
  • 6 db esélyegyenlőséget biztosító sk +55 cm magas peron építése és 6 db lift létesítése;
  • a munkák része a kiviteli tervezési munkák, a kiírási dokumentációban részletezettek szerint: pl. megvalósulási tervek, térképek elkészítése, kezelői lehatárolás terve, tervezői művezetés.

2017-ben a gyorsított ütemben készült vágányzári terv szerint elkezdődött a kivitelezés. A nyílt vonali munkák vezérgépe a PM 1000-es alépítmény-javító géplánc volt. Az alépítmény-javítás után a vágányfektetést SUZ gyorsátépítő vonattal végezték.
Az állomások területén és az állomási csatlakozó vágánykorrekciós szakaszokon az alépítmény földmunkás technológiával, a felépítményépítés pedig kézi kisgépes technológiával készült.
A kitérők előszerelten érkeztek a gyárból, és Kirow daruval épültek be.
2017-ben valamennyi tervezett vágányzári munka ütemterv szerint elkészült. A szűkre szabott határidők ellenére a 2017 augusztusában készült ideiglenes forgalomba helyezési ütemtervet napra, órára pontosan tartani lehetett.
A legjelentősebb ideiglenes forgalomba helyezéseket, amelyek a komplett munkák lezárását jelentik, érdemes megemlíteni. Mind a vasúti pálya, mind az új felsővezeték, vonali biztosítóberendezés, illetve állomási ideiglenes/átalakított biztosítóberendezés egy időben került forgalomba. Az eljárások az Üzemeltető képviselőjének vezetésével zajlottak. (Hatósági eljárás csak a munka végleges befejezése után lesz.)
Az eljárásokon valamennyi esetben a technológia szerint indokolt 80 km/h sebességgel kerültek forgalomba a létesítmények 48 óra időtartamra. Ezt követően, az Üzemeltető hozzájárulásával, a pályára eredetileg engedélyezett 120 km/h sebesség alkalmazásával folyt tovább a vasútüzem (állomási vágányokon az azokra engedélyezett sebességek a mérvadók).

Forrás: NIF

Az első jelentős nyílt vonali ideiglenes forgalomba helyezés során a tervezett időpontban elkészült a Püspökladány és Kaba állomás között a jobb vágány nyílt vonali szakasza, beleértve a teljes felsővezeték-átépítést és az egyelőre ideiglenes biztosítóberendezést is.
A második – és egyben két területet is érintő – ideiglenes forgalomba helyezési eljárásra 2017. november 11-én került sor. A tervezett időpontra elkészült Hajdúszoboszló és Ebes állomás között a bal vágány nyílt vonali szakaszának átépítése, valamint Ebes állomás bal oldala, beleértve a teljes felső­vezeték-átépítést és az ideiglenes biztosítóberendezést is. A forgalomba helyezésre megalakult bizottság az elkészült létesítményeket itt is a forgalom felvételére alkalmasnak találta. Technológiai kötöttség miatt 48 órán keresztül 80 km/h sebességkorlátozással kerül forgalomba a nyílt vonali szakasz, valamint Ebes állomás új, III. sz. átmenő fővágánya. 48 óra elteltével, az Üzemeltető újabb beutazását követően, a vonalra jelenleg engedélyezett 120 km/h sebesség lépett életbe. A később 80 km/h sebességgel járható V. személyvonati fogadóvágány a végleges biztosítóberendezés elkészültéig csak 40 km/h engedélyezett pályasebességű. Ez azonban annál is indokoltabb, mivel a vágány mellett most épül az sk +55-ös peron, amelynek elkészültéig Ebesen az utazóközönség az ideiglenesen kiépített peront tudja használni.
2017-ben a harmadik jelentős ideiglenes forgalomba helyezésre december 3-án került sor. Hajdúszoboszló és Ebes állomás között 2017. december 4-étől a jobb vágány, az Ebes állomás előtti 1000 méter hosszú korrekciós nyílt vonali szakasz, valamint az Ebes állomás páros végére beépült nagy sugarú kitérők a forgalom felvételére alkalmasnak minősültek. Megtörtént a kapcsolódó felsővezeték átalakítása, kiépült az ideiglenes térvilágítás, és az ideiglenes biztosítóberendezés is csatlakozott a nyílt vonali berendezéshez.
A bizottság valamennyi forgalomba helyezési eljárás során vonalbeutazást is tartott.

Forrás: NIF

2017. december 4. után már vágányt érintő építési munkák nem voltak a területen. Kaba és Hajdúszoboszló állomás között az új felsővezetéki oszlopok állítása történt meg. 2018. március elején kezdődtek ismét az alépítmény-, híd- és felépítményépítési vágányzáras munkák, az előző évihez hasonló, pontos vágányzári rend betartásával.
2017 végére eredményes pályázat keretében nyertest hirdethettek az Ebes (kiz.)–Debrecen (kiz.) vonalszakasz átépítésére is. Itt az Ágod-völgye Konzorcium adta a legkedvezőbb ajánlatot. Ők kezdhették el 2018-ban a munkát. A konzorcium tagjai a V-Híd Zrt. és az R-Kord Kft. Ezzel a kivitelezéssel a Püspök­ladány (kiz.)–Debrecen (kiz.) területet munkába vették.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka